A világosságra hívottak közössége

1 Péter 2:6-10

a) Bevezetés

Vannak dolgok, amiket nagyon nehéz szétválasztani egymástól.

Egy langyos vizet nem lehet hideg és meleg részre elválasztani. Pedig mi ma már így nyerjük amikor megnyitjuk a csapot.

Érzelmeink olykor annyira kavarognak, hogy nem tudjuk, mi a jó és mi a rossz az érzéseinkben. Tudunk örömünkben sírni, de gyötrelmes helyzetekben nevetni is.

Így van a világosság és a sötétség is. Még erőteljesebben igaz a szétválaszthatatlanságuk, mert egyszerűen kizárják egymás létezését. Persze olyan létezik, hogy van átmenet a kettő között. Hajnalban és esti szürkületkor. Ez azonban annak a folyamata, amikor egyik átveszi az uralmat a másik felett. De külön helyre gyűjteni a világosságot és a sötétséget nem tudjuk.

Egyedül Isten képes különválasztani a világosságot a sötétségtől:

1Móz 1:4 Látta Isten, hogy jó a világosság, és elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől.

Ézs 45:7 Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, és én teremtem a gonoszt. Én vagyok az ÚR, aki mindezt cselekszem!

Ezt nem önmagáért a cselekményért teszi, hanem a lehetőségek biztosításáért. Azért, hogy fel tudja kínálni mindenkinek a világosságot, hogy tudjon hívni mindenkit a világosságra.

b) Két csoport

Ezt az igét ritkán elemezzük karácsonykor, de jó hogy most ezt megtehetjük, így kapunk egy új szempontot is az értelmezésben.

Amit most ki szeretnék emelni, hogy az embereket két csoportba sorolja. Egyiket azok alkotják, akiket kihívott a sötétségből az ő csodálatos világosságára, a másikat pedig – bár nem mondja ki konkrétan – akik még nem jöttek ki a sötétségből.

A mai embereknek az ilyen megkülönböztetés nehezen elfogadható. Az ilyen szigorú csoportosítás nehezen tűrhető, mert kevés választást enged meg.

Az az igazság, hogy muszáj ezt elfogadni. Isten nem árnyalja a lehetőségeket, hanem világos, kategorikus eshetőségeket kínál.

Ez a vagy-vagy állapot több igei részletben megfigyelhető:

• Bölcs házépítő vagy bolond házépítő (Máté 7:24-27)

• Jó halak vagy rossz halak (Máté 13:47-50)

• Búza vagy konkoly (Máté 13:24-30)

• Juhok vagy kecskék (Máté 25:31-46)

• Két úrnak való szolgálat is vagylagos (Máté 6:24)

• Keskeny út, vagy széles út (Máté 7:13-14)

• Örök élet vagy örök halál

  • Máté 25:46 És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.

*Kérlek gondolkodj egy kicsit!

• El tudod-e fogadni ezt a lehetőséget?

• Van-e benned döntési vágy, hogy válassz a lehetőségek közül?

• Megértetted-e, hogy melyiket kell választanod?

Isten olyan világosan közli a lehetőségeket és ad tanácsot a döntésben:

5Móz 30:19 Bizonyságul hívom ellenetek a mai napon a mennyet és a földet, hogy elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess, te is, és utódaid is.

c) Az elválasztó Kő

Hogy lehet valaki a sötétségből kihívott, kilépett személy, aki már kint van Isten csodálatos világosságán?

A megoldást egy újabb kép bevonásával kapjuk meg.

Péter egy kőről beszél. Egy követ említ, amit Isten helyez el a Sionon. Sarokkőnek, vagy szegletkőnek nevezi.

Ez a kő, az építmény legelőször lerakott köve, ami irányt szab az egész épületnek, viszonyítási pont lesz. Egy bázis, amihez képest indul ki minden.

Ez a kő egyedül lesz a szétválasztó kő. Úgy is mondhatnánk, hogy határkő. Van, akinek drága kincs, van akinek megütközés és botránkozás köve. Egyiknek hatalmas érték, másoknak egy elviselhetetlen probléma.

Hogy lehet ez? Hogy lehet ugyanaz a tárgy egyszerre kettős hatású, ennél fogva szétválasztó erejű? A vele kapcsolatban kialakult viszony miatt, a róla alkotott vélemény miatt.

Két ide vágó idézet hadd segítsen megérteni.

Pál szemléletesen ír erről:

1Kor 1:21-24 Mert miután az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által Istent, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. Mert egyfelől a zsidók jelt kérnek, másfelől a görögök bölcsességet keresnek. Mi pedig a megfeszített Krisztust prédikáljuk, aki a zsidóknak ugyan botránkozás, a pogányoknak pedig bolondság, ámde maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek is Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.

Maga Jézus Krisztus is szólt erről a képről:

Máté 21:42-44 Erre Jézus azt mondta: Sohasem olvastátok az Írásokban, hogy amelyik követ az építők megvetették, az lett a szegletkő; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünk előtt? Azért azt mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét. És aki erre a kőre esik, az összezúzza magát, akire pedig ez ráesik, azt összetöri.

Az apostol arra mutat rá, hogy két megközelítés egyformán téves és rossz eredményre vezet. A zsidó és a görög hozzáállás ilyen. Egyik jelet kér, követel, a másik bölcsességet vár. Azaz egyik ámulatba ejtő csodát akar, a másik szépen felépített, tudományos elméletet. Mindkettő csődöt mond. Ezekkel szemben áll azok csoportja, akik sem jelet nem kérnek, sem bölcsességet nem várnak, hanem erőt kapnak.

Krisztus – mert őt rejti ez a kő – nem jeleket teljesítő csodatevő csak, nem is elméleteket építő tudós csupán, hanem bűnök mélyéről szabadító Úr. Benne Isten végtelen ereje mutatkozik meg.

Az Úr Jézus még konkrétabban fogalmaz. Ő, mint elküldött szolgája Istennek népe között megvetett, lenézett, elutasított, mégis nem szemétre való selejt, hanem az élet maga. Erre a kőre aki rááll, mert elfogadja bázisnak, sarokpontnak, ahonnan ki lehet indulni, amire lehet mindent építeni, annak becses, drága kő lesz. Értékesebb minden drágakőnél.

A másik viszonyulás újra kettős. Akire ráesik, vagy maga esik erre a kőre. Az ilyen embereket összetöri, vagy maguk zúzzák össze magukat amikor ráesnek. A lényeg, hogy nem életet, hanem halált jelent majd.

Ráesni úgy lehet, hogy megbotlanak benne. Mert talán figyelmen kívül hagyják, jelentéktelennek tűnik, de nem tudják kikerülni. Jézus Krisztus kikerülhetetlen ezen a világon.

A kő pedig úgy eshet valakire, mint ahogy Dániel megfejti Nabukodonozor félelmetes álmának jelentését. Az uralkodó egy hatalmas szobrot látott, aminek feje arany, mellkasa ezüst, hasa rézből, lábszára vasból, lábfeje pedig vas és agyag keverékéből. Erre egy emberi kéz érintése nélkül esik egy kő, ami az egészet darabokra zúzta.

Ennek jelentése, hogy egymás után felemelkedő birodalmak váltják egymást a történelemben, de a kő mindegyik fölé kerekedik, mindet szétzúzza, mert az Isten örökkévaló birodalma.

Az Isten királysága, mely nem erővel és nem hatalommal hódít, hanem szeretettel, az legyőz minden erővel érvényesülő birodalmat.

De most nem történelmi folyamatokról van szó, nem hatalmak váltakozásáról, hanem egyéni állapotokról.

A két csoportot nemes egyszerűséggel így nevezi: hívők és hitetlenek. Hívő az, aki rááll a sarokkőre, elkezd rá építeni mindent. A hitelen pedig az, aki kívülről mustrálja, méregeti, teszteli, jeleket vizsgál, vagy bölcsességet elemez. Ezeknek is van valamilyen viszonyulása, de ez nem az odaadó, mindent rábízó hit. Emiatt még a sötétségben vannak.

*Újra egy kérdést teszek fel:

• Hogy állsz Jézus Krisztushoz? Ráálltál már, vagy még külső szemlélőként mustrálgatod, esetleg kritizálod?

• Ne feledd, hogy az Isten csodálatos világosságába vezető út ezen a kövön kezdődik. Ne tétovázz ráállni!

Hírdetés