A feltámadás napján

János 20:1-10

a)Magdalai Mária a sírnál

Az asszonyok korán keltek. El akarják végezni, amit kell. Jézus testét kell bebalzsamozni.

Ez a nap nagyon különleges. Nem lesz még egy ilyen. Az akkor átélt helyzetek érzések soha nem ismétlődhetnek meg, mégis vegyünk a részletekből tanulságokat.

A nyugalomnap megtartása

Mária a hét első napján megy a sírhoz, pedig az urat a hét hatodik napján végezték ki. Van egy nap a két esemény között. Miért? Mert az a nap a nyugalom napja.

Bármennyire nehéz lehetett is a tétlenség, Mária és a többiek megtartották a nyugalom napot. Akkor, ott még Jézusért sem dolgoztak, pedig most érte indulnak „munkába”

*Tartsd meg a nyugalom napját!

*Ha teszel is valamit, azt Jézusért teheted. Vagy az elvszettekért, akiket szabad megmenteni a nyugalom napján.

*Alvászavarokkal foglalkozó rádió műsorban egy orvos szakértő mondja, hogy milyen jó hogy a Biblia nem lehetőségként közli a nyugalomnap kérdését, hanem parancsként. Hozzáteszi, ma az emberek olyan lehetőségként élik meg, amit joguk van felülbírálni és ha úgy látják jónak, akkor azon dolgoznak. Szakterülete alapján ebből a kimerülő és alvászavarokkal küzdő emberek sokaságáról beszélt. Mivel nincs meg a szükséges életciklus, a szervezet működése felborul.

*Ne csak ezért tartsd meg, hanem Isten tiszteletéből. Ha már pihensz, azzal is tiszteled azt a Teremtőt, aki elrendelte ezt a napot. Ha pihensz, arról teszel bizonyságot, hogy rábízod magadat, ő gondoskodik rólad.

Hétfő: Mit tehetek Jézusért?

Mit jelent Máriának a hét első napjának hajnala? Mit mutat cselekedete?

Alig várja, hogy végre tegyen valamit Jézusért. Igaz, hogy itt a figyelem középpontjában a holttest van, de az Jézus teste. Jézusért akar szolgálni.

*Melyik napon él benned a vágy: Mit tehetek Jézusért? A nyugalomnap céljai között ott van? A hétköznapok tennivalói között ott van?

*Felkelni korán, hogy mindenek előtt Jézussal legyek, hogy Jézusért tegyek valamit?

*Tudjuk-e így indítani a hetet? Vagy más tölti be a gondolatainkat?

Mik azok a dolgok, melyeket Jézusért teszünk ma?

Az emberekért végzett szolgálatok: rászorulók segítése, árvák, özvegyek látogatása. Az emberek megmentése a kárhozattól. Az istentiszteletek kiszolgálása. (Ez épp nyugalomnapi feladat.)

Legyen a hét kezdetén is ez a törekvés, mit tehetek Jézusért!

Az akadályok

A többi evangélium közli, hogy a sírhoz közeledve az asszonyok azon gondolkodnak, ki fogja elhengeríteni a követ a sírról, mert az nagyon nehéz. A kő akadály a szolgálatban. (Fel lehet tenni a kérdést, miért nincsenek velük az apostolok, akiknek nem okozna gondot a kő elhengerítése?) Kiderül, hogy a kő nem akadály. Az általuk elképzelt szolgálatban az akadály végül is nem a kő, hanem az, hogy nincs test, amit megkenjenek. Nem várt – pedig várhatták volna Jézus szavai alapján – fordulat lepi meg őket.

Megtapasztalás: Amitől félnek, hogy gát lesz, az elhárul.

Tanulságos, hogy a vélt akadályok ellenére is mennek. Valahogy megoldódik. Ha azon morfondíroznak, hogy lehetetlen a követ elvenni, nem indulnak el.

Több tanulság is van előttünk:

*Ne féljünk a feltételezett akadályoktól. Legyen bizalmunk abban, hogy Isten segít nekünk.

*Ha nagy dolgokat akarunk megtapasztalni, akkor a látható akadályok ellenére is induljunk el, végezzük a munkánkat. Nagyon „biztonságos hívőkké” alakultunk. Többnyire akkor indulunk el, ha minden simának tűnik, ha minden előre kiszámítható.

*Vegyük észre, hogy sok esetben a legnagyobb akadálya a szolgálatnak mi magunk vagyunk. Olyan kevésszer külső okok tartanak vissza minket a tettektől, gyakran a bennünk lévő érzések, gondolatok, lustaság, kényelem, félelem, aggódás. Tudom, mindenre van magyarázat. Az egészségi állapot, a fáradtság, az idő hiány, a más elfoglaltság, a főzés, a család… Van, amikor még ennyit sem mondunk, csak kerülgetjük a választ a kérdésekre.

Mit mond az ige az akadályokra?

Zsid 12:1-2 Annak okáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.

*Vegyük számba, milyen és mennyi szolgálatot végzünk! Elég? Lehetne többet? Miért nem? Van külső akadálya? Szerintem sokszor nincs, de minden apróságot akadállyá formálunk, belekapaszkodva, mint kifogásba.

*A személyes hibám ebben kérdésben: Belefáradtam abba, hogy kérdezzek. Tudom, nem jó. Kérem az erőt, hogy tudjak kérdezni és buzdítani. Ez nekem nehéz, mert nem értem, miért kell annyit noszogatni testvéreket, hogy valamit végezzenek?

Elfutott

A feltámadás napján sok futás, sietség történik. Az közös a futásokban, hogy mindegyik a találkozás után, vagy a hír hallatán történik.

A futás menekülést vagy igyekezetet jelent általában. Ezekben a történetekben inkább az utóbbi. A Feltámadt Jézussal találkozva már van hajtóerő.

*Látszik-e életünkben a futás? Igen, de sokszor a mulandók után futunk. A feltámadt Jézusért kevesebbet.

b)Péter és János

Sokféle tapasztalat

A sírhoz futnak. Egyik csak benéz, a másik be is megy.

Három személy, három -féle átélés, három -féle viselkedés.

A Jézus feltámadása egy esemény. Annak megtapasztalása, annak átélése, a találkozás annyi -féle, ahány ember van. Mindenki másképp éli meg. Nincs két egyforma találkozás.

A találkozás kell!

Ne olyat várj, amit mások éltek át. Neked személyes, személyre szabott találkozásod lehet Jézussal. Ő készíti ezt. Neked kell észre venned Őt.

János lát és hisz

János is bemegy. Akkor lát és hisz. Azaz tapasztal és ez a hitének alapja. Észlel, és ez a hitének kiváltója.

Ma már ne látásra gondoljunk és törekedjünk, hanem észlelésre. Ez lehet egy megmozdító hatás a hit kérdésében.

*Amikor azt mondhatjuk, hogy megérintett valami. Vagy azt, hogy éreztem valamit. Ez egy kiinduló állapot lehet. De nem ez a megalapozott hit lényege.

Még nem tudták az írást

Egy magyarázat szerű mondat következik. Mit magyaráz János hitében, ami az észlelésre épül az, hogy még nem tudták, nem értették az írást?

Azt mutatja, hogy bár az írás pontos közlést ad a feltámadásról, ami alapján a hit megszülethet, de ennek ismerete, megértése hiányában a gyengébb módszer a tapasztalat segíthet.

Péterék mondhatták volna a házukban, amikor Mária megjött, hogy hát erre vártunk. Jézus háromszor mondta, hogy feltámad harmadnapra. Az írás is közli ezt. Nem mondták, mert még nem állt össze bennük hitet formáló erővé az írás igazsága.

Az egy külön érdekesség, hogy a görög szöveg ugyanazt a szót használja a lát és a tud igékre ezekben a versekben. Lehet ismerni, tudni a helyzeteket, de lehet ismerni, tudni az írást is. Ez az utóbbi magasabb rendű, komolyabb tudás.

G1492 εἰδω̑ οἴδα (eidó oida)

1) lát, meglát, észrevesz, észlel

2) néz, ránéz, szemlél

3) találkozik

4) perfectumi alak: tud, ismer, tisztában van vele; megtud, megismer

5) perfectumi alak: képes vmire, ért hozzá

*Hogy állsz a hit kérdésében? Vehetsz segítséget az észlelésekben, megtapasztalásokban. De ne feledd, ezek csak rövid távú élményszerű hitet adnak. A mély, megalapozott hitet az írás nyújtja. Erre kell épülni a hitnek. Tehát olvasd, kutasd az írást.

c)Összegzés

  • Jézus él. Volt már ennek személyes megtapasztalása az életedben? Mások bizonyságai ösztönözhetnek, de ne olyat várj. Neked saját találkozásod lesz.

  • Nyugalomnap. Milyen szerepet játszik az életedben? Tudod ezzel is bizonyítani az Istenbe vetett bizalmadat?

  • A hét napjai. Megvan benned az igyekezet arra, hogy tégy valamit Jézusért?

  • Látás és az Írás megértése. Ne rekedj meg az érzékelésre épülő hit formájánál. Az Írásra épülő hit sokkal biztosabb, erősebb.

A Jézus feltámadása egy, de sok átélője, megtapasztalója van. Mindenki más formában értesül, szerez tapasztalatot Jézus feltámadásáról. Mást mondanak el, másképp érzik magukat, de egy biztos, Jézus él.

Jézus hasonlóvá lett hozzánk. Ebben a gondolatban azt szoktuk kiemelni, hogy ő ugyanúgy kísértést élt át, mint mi. Az is benne van, hogy ugyanúgy meghalt, mint mi. Azaz mégsem ugyanúgy, mert bűntelen állapotban, szörnyű kivégzéssel ért véget az élete. De a halandóság ugyanúgy része lett az életének.

Rádió műsorban 2015. 04. 05-én. Egy francia felmérés szerint a világon 200 millió keresztyén embert ér valamilyen formában hátrányos megkülönböztetés, üldözés. Ez a teljes keresztyénség 10 %-a.

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s