A szeretetet Istentől tanuljuk

1 Thesszalonika 4:9

1)Bevezetés

Sok jó példakép van a Bibliában a gyülekezetekről. Ma is egy ilyen lehet előttünk.

A Thesszalonikai gyülekezet olyan, akit nem kell Pálnak a testvéri szeretetre tanítani, mert közvetlenül Istentől tanulják azt. Teszi ezt az állítást egy olyan szöveg környezetben, ahol a szentségre buzdítja a közösséget.

A testvéri szeretet a szent élet egy része. A testvéri szeretetet tanulni kell, az nem jön csak úgy magától. A legjobb, ha a szeretetet Istentől tanuljuk.

*Hogy állunk mi, mint gyülekezet a szentségben? Ma Pálnak kellene-e írni a testvéri szeretetről, ha ismerne minket, vagy ugyanazt mondaná, mint a Thesszalonikaiaknak? Tudatosul-e bennünk, hogy a szeretetet tanulni kell, az nem magától értetődő jellemzőnk? Ha most bólogatunk, akkor ugye nem arra gondolunk, hogy sokaknak van mit tanulni ezen a területen, hanem magunkat ítéljük tanuló szerepbe?

2)A testvéri szeretet

Az emberi kapcsolatainkra a Biblia három típusról ír, így három szintű szeretetről is beszél. A felebaráti szeretet, azaz minden ember iránti szeretet az egyik. A másik a testvéri, vagy más néven atyafiúi szeretet. A harmadik pedig az ellenség szeretete.

Ez a sorrend a szeretet megélésének nehézségeit is mutatja.

A felebaráti és az ellenség szeretetéről csak néhány szó essék, a testvéri szeretetről több.

Hiszem, hogy mindhárom szeretet összekapcsolható a saját magunk szeretetével. Ha a legnagyobb parancs második része így szól, hogy szeresd felebarátodat, mint magadat, akkor ez a többire is kiterjeszthető, hisz a felebaráti szeretet egy általánosabb, a testvéri és az ellenség szeretete ezen belül speciálisabb.

A szeretet tanulásában meg kell vizsgálni, hogy jól szeretjük-e magunkat. Furcsa lehet ez a gondolat, de van jelentősége. Ha belegondolunk, rájövünk, hogy nagyon fontos kérdés ez. Néhány példa:

Jól szeretem-e magam a külsőm miatt? Ebben a tekintetben kell egy elégedettség, de kell őszinte kritika is. Ezeknek egyensúlyban kell lenni. Van aki túl kemény magával szemben – az kemény lesz mások felé is. Van, aki elnéző magával szemben, így elnéző lesz mások felé is.

Jól szeretem-e magam a teljesítményeim tekintetében? Ha túlságosan maximalista vagyok és nehezen tűröm a hibákat az életemben, másokkal is ilyen leszek. Ha mindenre legyintek érdektelenül, akkor másokkal is hasonlóan fogok viselkedni.

Persze olyan is lehet, hogy ezek felszínes megnyilvánulások, de mélyben rosszul érzem magam. Ekkor érvényesül a kivetítés kritikája.

Például, ha valaki megmagyarázza magának, miért nem baj, ha olyan ügyetlen bizonyos dolgokban, de folyton észreveszi és megszól másokat, akik ugyancsak ügyetlenek.

Tehát gondolkodjunk el azon, hogyan szeretjük is magunkat!

A testvéri szeretetről

Testvérnek azt tekinthetjük, aki újjászületett Krisztusban és Isten gyermekévé vált, ahogy én is.

A testvéri szeretetben is vannak szintek, vagy kategóriák.

Lehetnek ilyen megnyilvánulásaim:

  • Nagyon szeretem a távol-keleti testvéreket. Kínában, Indiában, Koreában. Valóban élhet egy ilyen érzés, ha hallok róluk. Vagy ha adományt juttatok el hozzájuk. Szeretem az üldözés alatt lévő szíriai testvéreket és imádkozom értük, támogatom őket. Az ilyen testvérekkel nem vagyok mindennapi kapcsolatban.

  • Szeretem a más felekezetű testvéreket. De nincs mindennapos kapcsolatom velük sem. Maximum egy-egy ünnepségen, nagy szabású programon találkozunk és jól eső érzéssel konstatálom, hogy milyen jó testvérnek lenni Krisztusban. Ez a szeretet egy ritka találkozásra épül, ahol nagyon udvarias, mosolygós megjelenéssel vagyunk egymás felé.

  • Szeretem a város más gyülekezeteinek testvériségét. Ez is csak egy alkalmi találkozásra épül. Néha részt veszek a programjaikon, és közülük is jönnek néhányan a mi programunkra.

  • Végül van a saját gyülekezetem. Az ott élő testvérek. Akikkel hétről hétre találkozom, akiket már jobban ismerek, akikről több információm van. Ebben a helyzetben is el tudom mondani, hogy szeretem? Tudom a saját gyülekezetem tagjait is ugyanúgy dicsérni mint más gyülekezet tagjait? Voltam már ilyen beszélgetésekben, amikor más közösségekről áradoztak a testvérek, de a sajátjáról nem tudott elismerést mondani. *Tehát: Szereted a saját gyülekezetedben lévő testvéreidet, akik nem csak alkalmi érintettjei az életednek? Tudod szeretni őket, annak ellenére, hogy jobban megismerted őket?

    • Néhány hónappal ezelőtt a közös ebéden zajlott beszélgetésben volt egy mondat, amit be kellett fejezni. Így kezdődött: Szeretem a gyülekezetet annak ellenére, hogy… Ez a kis gyakorlat is erre irányult, hogy tudjuk-e szeretni azokat a testvéreket, akiket már jobban ismerünk?

    • Tegyünk még egy próbát! Bár ezt nem számonkérésből írom, csak mert ez egy kézenfekvő példa. Négy nap múlva egy éve, hogy itt vagyok, vagyunk a gyülekezetünkben. Ez alatt biztosan változtam én is – legalábbis remélem, hogy formál Isten – de talán nagyobb mértékben haladtak előre a testvérek a megismerésemben. Kérdés lehet, hogy hogyan változott a szeretet a személyem felé egy év alatt? Könnyebb lett, nehezebbé vált azáltal, hogy több oldalról, apróbb részletekben kezdenek megismerni a testvérek? Látják már hibáimat, hiányosságaimat, módosítja ez a szeretetet?

    • Hadd válaszoljak én! Biztosan. Azért mondom, mert bennem is zajlik ilyen. De egy biztos. Minden mélyebben megismert jellemzővel együtt akarom szeretni a testvéreket. Minden ellentétes, eltérő gondolkodás, tulajdonság, megnyilvánulás mellett akarom magától Istentől tanulni a testvéri szeretetet. *Társulnak ehhez a testvérek?

3)Hogyan tanít Isten a testvéri szeretetre?

Hogy működhetett Thesszalonikában a testvéri szeretet tanfolyama? Milyen módszereket alkalmazott Isten, ami ilyen jól sikerült, hogy Pálnak már nem kell ebben részt vennie? Erre pontosan nem tudunk válaszolni.

A megmaradó kérdések mellett azonban vannak biztos részletek:

A módszerek mellett nagyon fontos a tanulók hozzáállása. Akarnak-e tanulni, akarnak-e növekedni a szeretetben? Elfogadják-e, hogy ez egy olyan terület, amiben folyamatos változásban, fejlődésben kell lenniük?

*Mi elfogadjuk ezt? Kell nekünk növekedni a testvéri szeretetben?

A másik terület, hogy bár jól haladtak a tanulásban, ez még tart. Bár Pál múlt időben közli a gondolatát, azaz Isten tanította a szeretetre, de ez nem befejezett. Nem azt írta, hogy megtanultátok a szeretetet. Eddig Tőle tanultátok. Csak így tovább.

*Belátjuk, hogy kell tanulni továbbra is a testvéri szeretetet – ahogy minden mást?

Hogyan tanítja Isten a testvéri szeretetet?

Gyakorlatban

Mi lehet a gyakorlati módszere? Esetleg az, hogy rendel mellénk, közénk szeretetre méltó, könnyen szerethető testvéreket? Biztosan ez is módszere, hogy biztasson. Ez azonban jó a fejlődésre? Nem. Hiszem, hogy Isten egyik gyakorlati technikája, hogy testvéri szeretetet tanítson, hogy megenged olyan kapcsolatokat, akiket nehezebb szeretnem, nehezebb elfogadnom.

*Hogy tekintesz azokra, akiket őszintén megvallva nehezebb szeretned? Más a temperamentuma, más a gondolkodása, más a munkatempója, más az érdeklődési területe, akkor is tudod szeretni?

*Tanulj meg valamit. Minden területén az életnek akkor fejlődsz, ha minden erődet megfeszítve végzed el az adott feladatot. A szeretetben is akkor fejlődsz, ha erre komoly igyekezetet kell kifejtened. Ha csak úgy magától jön a felszínes szimpátia alapján, az nem fog tanítani szeretni. Ha nem feszül meg az akarat, nincs fejlődés.

*Még egy lecke, ami segít a szeretet megélésében. Azoknak van leginkább szükségük szeretetre, akiket nehéz szeretni. Tekints úgy a nehezebben szerethető testvérre, hogy neki szüksége van valamire, amit te megadhatsz, de meg kell érte dolgozni!

*Még egy gyakorlati figyelmeztetés. Nehogy a mai igehirdetés alapján egy jó szempontot formálj mások felé, hogy téged akkor is szeretni kell, ha nehezebben vagy szerethető. Ha így gondolkodsz, akkor felemás módon viselkedsz. Egyrészt beismered, hogy nehezen vagy szerethető, de nem akarsz ebből változni, inkább csak azt várod el, hogy mások változzanak a te érdekedben. Ez nem jó testvéri szeretet. Ez önzőség ebben a formában.

Saját példájával

Isten másik módszere, hogy önmagát adja példának.

Ebből két területen tanulhatunk.

Egyik az, ahogy szeret engem. A másik pedig az, ahogy szeret másokat.

Figyelnem kell, hogy szeret engem. Mennyire türelmes velem, mennyire kitartó velem szemben, mennyire óvatosan bánik velem. Vagy épp hogyan fenyít, épp azért mert szerető Atyám nekem.

Ezen túl figyelmesnek kell lenni arra, hogy Isten milyen gazdag a szeretetben, ahogy mások felé fordul. Ha olyan személyt látok, akit őszintén bevallva nehezebb szeretni, jusson eszembe, hogy Isten őt is szereti.

Mi ennek a szeretetnek a legjobb, legerőteljesebb példája? Az, ahogy Krisztusban megmutatta.

Hogy ez tanításra való példa legyen, lássunk néhány kérdést!

  • Megérdemelted te, hogy Jézus odaadja magát érted szeretete jeléül?

  • Elég jó voltál te ahhoz, hogy a világ Teremtője életét áldozza érted?

  • Kerested te őt annyira, mint amennyire Ő keresett téged elveszett állapotodban?

Válaszaid alapján gondolkodj el a szeretet példájáról, hogy tanulj azokból.

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s