A Szentlélek nem részegít, hanem üdvözít

Apcsel 2:1-21

1)Bevezetés

Pünkösd van. Ünnep. Milyen ünnep? Milyen volt az ószövetségben, milyen volt a Jézus idejében? Milyen lett mára?

Jézus által a zsidók két ünnepe biztosan megváltozott.

Más lett a Páska és más lett a Pünkösd. Ez mindkettő a zsidók több évszázados ünnepe volt.

Jézus által minden változik. Jézus mindent formálni, változtatni akar.

*Milyen lesz az ünneped? Milyen volt eddig, milyen lesz ezután? Van-e lehetősége Jézusnak arra, hogy változást hozzon?

2)A várt esemény meglepetésként érkezik

Van-e értelme annak, ha azt mondjuk, hogy várva-várt meglepetés? Ha valaki tudja, hogy törtnéik valami, de nem tudja, hogyan és pontosan mikor, abban az esetben következik be ilyen helyzet.

A tanítványok Pünkösdje ilyen volt. Jézus határozott utasítására maradtak Jeruzsálemben és várták a Szentlélek érkezését, amit Jézus ígért nekik. Azonban azt nem mondta el nekik, hogy mikor és hogyan fog megérkezni, bekövetkezni.

Nem tudom, számítottak-e arra, hogy épp az ünnep napján fog ez bekövetkezni? Istennek ez volt a szándéka, hogy az ünnep idején adja nekik a Szentlélek ajándékát.

*Adsz esélyt arra, hogy történik valami ezen az ünnepen? Ha nem is várod, megtörténhet akár meglepetésként, hogy valami változás jön ezen az ünnepen?

3)Együtt voltak egy akarattal

Amit az egész hozzáállásukról tudunk, az annyi, hogy egy akarattal, egyetértésben együtt voltak. Ez valószínű az elmúlt 10 napra is igaz, ami eltelt Jézus mennybemenetele óta.

Nem hiányzik Tamás sem, ott van az újonnan megválasztott Mátyás is. Nincs közöttük vita, rendezetlen téma.

Bizonyára most is igaz rájuk, ami az elmúlt napokban is fennállt:

Apcs 1:14 Ezek mindnyájan egy szívvel lélekkel, kitartóan imádkoztak az asszonyokkal és Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt.

Vannak változások és folyamatok, amelyek egyénileg játszódnak le az életünkben, de vannak, amit együtt kell átélni, Isten a közösségben akarja végrehajtani. Ehhez viszont egység kell. Egyetértés, kitartás a közösségben.

De mi is ez az egység? Mi az egyetértés, az egy akarattal megvalósuló közösség? Ezt most egy egyszerű mondattal fejezem ki. Mindenki hozzáteszi az egészhez a saját részét. Mindenki elvégzi a szerepét a gyülekezet működéséért. Ahogy a test működik a tagok, a részek által.

*Mi a szereped a gyülekezetben? Van feladatod? Van szolgálatod? Akarod, hogy legyen? Ha kapsz valamit, kész vagy elvégezni? Fontosnak tartod, hogy részed legyen a közösség életében?

*Megteszel mindent az egyetértésért az egységes akaratért? Nem úgy, hogy mindenkit megpróbálsz meggyőzni a saját elképzelésedről, hanem úgy, hogy azt keresed, hogy mit tudsz hozzátenni az egész működéséért?

4)Megérkezett a Szentlélek

Ilyen körülmények között jött az ígéret teljesülése, a Szentlélek érkezése.

Az esemény kettős folyamatként játszódott le. Egyrészt azon a helyen ahol Ők voltak, másrészt a városban is volt hatása.

A szél közvetlen hatása a tartózkodási helyükön volt érezhető, a figyelemfelkeltő zúgása az egész városban.

Miközben Isten végzi a tanítványok között a munkáját, érezteti annak hatását a környezetükben is. A Szentlélek érkezése és munkája úgy zajlik, hogy elindít valamit azok között, akik Krisztushoz tartoznak, de ez nem valami titkos folyamat, hanem hatással van a közvetlen környezetre is.

*Így zajlik az ember megtérése. Isten Lelke újjászüli a hittel kereső embert és azonnal hatása van a környezetében is.

*A Léleknek ez a munkája folyamatos. Folyamatosan formál, változtat, amit a környezetünk is érzékel. Zajlik ez benned? A benned zajló folyamatnak van hatása a környezetedre?

5)A tömeg csodálkozott, hogy érti amit mondanak

Mi történik pontosan? A tanítványok elkezdenek beszélni, ahogy a Lélek adta nekik. Az összeverődött tömeg pedig megdöbbenve csodálkozik, hogy érti azt, amit mondanak.

Az Isten lelkének munkája ez. Neki az a célja, hogy kijelentse azt, amit fontos tudni Istenről, Isten dolgairól. Ez megtörténik, hisz a tömeg ezen csodálkozik: Mindannyian értjük Istennek felséges dolgait.

Egy fontos megállapítást tehetünk: Isten azért küldte a Lelkét, hogy azokon keresztül, akik megkapják, érthetővé tegye a munkáját mindenki előtt.

Ez egy nagy lehetőség és egyben egy nagy kihívás is.

Gondoljunk bele, mennyire nem értik az emberek az Isten dolgait! Milyen nehezen éljük meg, hogy mi sem értjük a mai ember gondolkodását, felfogását. Van egy jó hír! Isten lelke segít ezt a szakadékot áthidalni.

Hol végzi a munkát Isten annak érdekében, hogy a sokaság megértse mint üzen Isten? A tanítványokban. Bennük indít el változásokat, őket ajándékozza meg olyan képességekkel, ami által érthetővé tehetik az Isten fenséges dolgait.

Tehát nem a világtól kell várni, hogy értse meg, miről beszélünk, nekünk kell a Lélek vezetése segítségével érthetővé tenni az üzenetet.

Amikor Pál arról beszélt, hogy mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megnyerjek némelyeket, erről a munkáról beszél.

Isten Lelke segít megtalálni az utat, a logikát, a közös nyelvet, hogy az emberek megértsék az üzenetet.

*Gondoljunk bele! Mivel védekeznek az emberek ma, ha a Biblia jelentősége jön elő? Mivel magyarázkodnak, ha az igehirdetés fontosságát bizonygatjuk nekik? „Nem értek én abból semmit.” Ez a válasz.

*Testvérek! Elhisszük, hogy Isten Lelke ma is képessé tud minket tenni arra, hogy megértessük az emberekkel az evangéliumot, a rájuk vonatkozó Isteni tervet? Megengedjük, hogy minket formáljon és változtasson annak érdekében, hogy minél többen megértsék? Hagyjuk, hogy megdolgozzon minket és megdolgoztasson bennünket ennek érdekében?

Ez bizony munka. Ez is része a Keresztelő János nagy üzenetének teljesítésében: Készítsétek az Úr útját! Az útkészítés nehéz munka. Ezt akarja velünk végeztetni Isten.

6)A tömeg reakciója

Szó esett már arról, hogy a Jeruzsálemben lévő sokaság megdöbbenve csodálkozott azon, ami történik. Némelyek zavarba estek, mert nem tudták megmagyarázni mit élnek át. Némelyek pedig csúfolódtak, hogy biztosan részegek, azért viselkednek így.

Sok esetben ilyen a hatása annak, ha Isten végzi a munkát rajtunk keresztül az emberek felé. Döbbenet, csodálkozás, zavar, gúny. Nem kell meglepődni. Ez csak az első hatás. Ebből kell kiindulni.

Az ilyen reakciókon nem kell felháborodni. Erre fel kell készülni. Úgy is mondhatnám, hogy mindig a legrosszabbra kell számítani.

Péter mivel kezdi a prédikációját? A tömeg melyik reakciójára reagál? A negatívra, a gúnyos megjegyzésre. Ez lesz a mondanivalójának a kiinduló pontja.

A helyzet tanulságai:

  • Mindig figyelni kell arra, mit mond a környezetünk rólunk. Ismerni kell az emberek véleményét és komolyan kell venni azokat. Nem szabad fölényeskedő vitába keveredni, kioktató tanításba kezdeni. Ne felejtsük el, Isten nem arra hívott, hogy vitákat nyerjünk meg, hanem hogy lelkeket nyerjünk meg!

  • A negatív véleményeket át kell gondolni. Miért alakult ez ki? Az emberek szemszögéből ez így hat? Nekik ez ezt jelenti?

  • Az emberek véleményét azáltal vesszük komolyan, ha foglalkozunk azzal. Péter foglalkozott a részegség vádjával. Meghallotta, mit mondanak az emberek.

*Figyelsz a környezetedre? Mi az emberek véleménye rólad? Mi a társadalom véleménye rólunk? Egyáltalán van olyan kapcsolat, amiből kapunk ilyen jelzéseket? Amit látunk, hallunk, azzal tudunk komolyan foglalkozni? Ha negatív véleményt kapunk, tudunk magunkba nézve gondolkodni, hogy ezt vajon mivel válthattam ki? Nem letámadni kell a véleményezőt, hanem megnyerni őt, ezt pedig azzal tehetjük, ha komolyan vesszük a véleményét.

7)Péter egy felajánlást tesz

Hogy záródik a mai történetünk?

Péter egy nagy felajánlást tesz. Aki segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül.

Elmondja és várja a fejleményeket.

Isten Lelke késszé teszi őt arra, hogy komoly ajánlatot tegyen, de megadja a döntés jogát és lehetőségét a hallgatóknak. Ez is a Lélek munkája.

*Dolgozik bennünk Isten Lelke, aki által magyarázatokat tudunk embereknek adni? Tudunk nagy lehetőségekről felajánlást tenni? Ha ez megvan, tudunk várni az őszinte döntésig? Ha közben bátorítunk, azt tudjuk türelmesen a számonkérés minden jele nélkül tenni?

8)Összegzés

  • Isten Lelke akkor is dolgozik, ha nem tudjuk, hogyan és mikor lép működésbe. A lényeg, hogy fogadjuk, amikor és ahogy jön.

  • Ahhoz, hogy közösségben éljük meg a Lélek munkáját, egyetértésre, egymás iránti kitartásra van szükség.

  • Higgyük el, hogy miközben bennünk dolgozik a Lélek, a környezetünkben is felkelti az érdeklődést!

  • Ne lepődjünk, meg, ha az első reakció a kritika, vagy a gúny.

  • Tekintsük kiváltságnak, hogy Isten Lelke által mi lehetünk azok az eszközök, akik érthetővé teszik Isten fenséges dolgait. Vállaljuk az ezzel járó munkát is.

  • Hozzon ez az ünnep ezen a területen való elhatározást, elindulást!

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s