Jézus leprást gyógyít

Máté 8:1-4

1) Bevezetés

Ebben az évben ma van a leprások világnapja. Ez adja az alapot, hogy ezt a történetet tanulmányozzuk, ezen keresztül vegyük az életünket formáló igét. 

Nem csupán megemlékezésre szeretném használni a történetet, hanem inkább személyes elgondolkodásra a Jézustól nyerhető tiszta élet kérdésében. 

2) Aki a tanításból kimaradt

Jézus a nagyszabású tanítása után, amit mi Hegyi beszédként ismerünk és emlegetünk, jön le a hegyről. Nagy sokaság követi, akik a tanítás hatása alatt vannak. Bizonyára rengeteg kérdés foglalkoztatja őket a hallott sok új szempont, igazság alapján. Lehet, fel is teszik kérdéseiket, további kifejtéseket kérnek a Mestertől. Még jobban szeretnék érteni a hallottakat. 

Van valaki, akit nem elméleti kérdések foglalkoztatnak, nem beszédbeli többletre számít, hanem életbe vágó gyakorlati helyzet miatt érkezik. A szövegből nem egyértelmű, hogy a tömeggel jön és egyszer csak elé lép, vagy a hegyről lejövő Jézussal és a tömeggel szembe haladva jön létre a találkozás. Én ezt az utóbbit látom valószínűnek, mert a leprás minden bizonnyal állapota miatt nem lehetett részese egy tömegrendezvénynek. 

Várta az alkalmas időt, hogy találkozhasson Jézussal. 

Két gondolat ébredt bennem. 

*Számítunk-e arra, hogy az istentiszteletekről tovább haladva, hazafelé tartva olyan személlyel találkozunk, aki nem jött el az istentiszteletre, mert valami miatt nem tartotta magát méltónak, esetleg épp a közösség kirekesztő hatása, gyakorlata miatt maradt távol, de komoly kérdések foglalkoztatják, az élet problémáik feszítik? Elfogadjuk-e, hogy lehetnek nagyon kíváncsi emberek az imaházon kívül is, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak, nem mernek közösségbe menni? Mit kezdünk az ilyennel? Hogy viszonyulunk problémáihoz? Ha meg mer szólítani minket, akarunk a kérdéseivel törődni, vagy letudjuk annyival a dolgot, hogy invitáljuk a következő istentiszteletre? Netán még egy kis célzó szemrehányást is teszünk, hogy ha most ott lett volna, máris jobb helyzetben lenne? 

*Elfogadjuk-e, hogy erős, mély Jézussal való találkozás vágya él olyan személyek szívében is, akik még nem hallgatják a tanításokat? Hogy vannak olyan emberek körülöttünk, akik az élet terhei alatt roskadoznak és nem teológia, nem elvi kérdések érdeklik, hanem segítségre, elfogadásra vágynak? Hogy az emberek többségét nem az elméletek ragadják meg, hanem a szeretet, megértés, elfogadás, segítő szándék. 

3) Természetes reakció a hódolat

Megjelenik tehát Jézus előtt egy szükségben lévő ember és első reakciója, hogy leborul előtte. Sokat mondó magatartás ez. 

Ezzel is kifejezi, hogy Jézusban nem csupán tanítót lát – lehet, hogy a tömegben sokan csak így tekintenek rá – hanem Úrnak ismeri el Jézust. A Jézus előtti leborulás lehet, akkor is feltűnő viselkedés volt, ma még inkább az lenne. Manapság, amikor a tekintély kérdése erős válságban van, a leborulás már-már döbbenetet kiváltó megnyilvánulás. 

*Kinek tartod Jézust? Minek tekinted Őt? Mit vált ki belőled a közelsége, jelenléte? Érezted már a térdre kényszerítő hatalmát? Vagy ébredt már benned egy természetes vágy, hogy semmi mást nem akarsz, csak leborulni előtte? Nemcsak otthon, hanem nyilvánosan is? 

*Vagy a hódolat csak a végső helyzetben bekövetkező hozzáállás, amikor már nincs más lehetőség, amikor már minden más csődöt mondott a problémák megoldására? Leborulok, mert nincs jobb ötletem? 

4) Az az egy mondat

Ez a leprás a földre borulva Jézus lába előtt, egy hatalmas erejű mondatot fogalmaz meg. Ha akarod, megtisztíthatsz. 

Ha akarod…

Több lényeges hitbeli tényt közöl ez az egyszerűnek tűnő megengedő szópár. 

  • Elismeri a csodára kész hatalmat, amivel Jézus rendelkezik. Meggyőződése van arról, hogy a betegségből való tisztulást végre tudja hajtani az, aki előtt térdel. 
  • Elfogadja, hogy a hatalma mellett lényeges kérdés, hogy Jézus akarja-e megtenni, amit ő kér. 
  • Kimondja, hogy ez egy benne élő vágy, akarat, hogy megtörténjen. 

Milyen hatalmas példa ez!

  • Nincs kétség afelől, hogy Jézus bármit megtehet. Elhiszed, hogy Jézus mindenre képes? 
  • Alárendeli magát az akaratnak. Nemcsak mormolja, hogy legyen meg a te akaratod, hanem tökéletesen el is ismeri ezt az akaratot. *Elfogadod, hogy nemcsak a hatalomban kell hinni, ami csodára képes, hanem az akaratot is el kell fogadni, ami adja vagy nem? 
  • Tisztázza magában, hogy mit is akar Jézustól. Mennyien vannak, akik nem tudják mit kérjenek, csak általánosságban vágynak segítségre. Tudod, mit akarsz Jézustól? 

És mennyi élethelyzetben kell így Jézus elé mennünk! Ilyen kéréseink lehetnek: 

  • Ha akarod, megszabadíthatsz a függőségeimtől.
  • Ha akarod, megerősíthetsz, mert gyenge vagyok.
  • Ha akarod, meginthetsz, mert tudom, sokat hibázok. 
  • Ha akarod, örömöt adhatsz, mert szomorú vagyok.
  • Ha akarod, taníthatsz, mert annyi mindent nem tudok még.
  • Ha akarod, felemelhetsz, mert elestem, lerogytam a terhek alatt.
  • Ha akarod, megállíthatsz, mert én ezt nehezen tudom megtenni.
  • Ha akarod, segíthetsz másokat elfogadni, mert ez olyan nehéz nekem.
  • Ha akarod, megújíthatsz, mert annyira a megszokásaim diktálnak az életemben. 

Ehhez kell a fent leírt belső folyamat. A hatalom elismerése, az Isten akaratának elfogadása és a személyes szükség és akarat kimondása. 

*Működik ez benned? 

*Vagy te mindig tudod mit akarsz és ez elég is? Más nem számít, csak a te akaratod? Hiányzik belőled ez a megengedő és egyben könyörgő hozzáállás, amivel elfogadod Isten rád vonatkozó akaratát? 

5) Jézus megérint és kijelentést tesz

Jézus ezek után megérinti azt, akit soha senki nem akart még megérinteni. Ez az érintés máris különleges érzést kelthetett ebben az emberben. Felemelő helyzet lehetett. Mindegy, mi következik ezután, Jézus érintése semmihez nem hasonlítható. Ha kitartásra buzdítana, békességet ajánlana ezután az érintés után, az is nagyszerű lenne. 

Azonban nem ezt történik. Azt mondja, akarom. Akarom én is, hogy megtisztulj. 

Milyen nagyszerű válasz ez arra az alázatos, önmegadó kérésre, amit mondott a leprás ember. Milyen hatalmas dolog személyes életben ilyen pozitívan megélni azt, amikor teljesül az Isten akarata. 

Talán mindenki erre vágyik, mindenki ilyen élményre számít amikor kimondja, hogy legyen meg a te akaratod. Bár sokszor ezt egy beletörődő lemondással éljük meg: Ha meg kell lenni, legyen meg a te akaratod. 

Mit akar Jézus? 

Ez egy hatalmas kérdés. De nemcsak akkor, amikor a mi szükségeinkről van szó. Akkor is foglalkozni kell a kérdéssel, amikor Jézus szolgálókat keres. Emlékezzünk csak, mi volt Pál kérdése, amikor a Damaszkuszba vezető úton találkozott Jézussal és Ő bemutatkozott neki! Mit akarsz, hogy cselekedjem? 

Nemcsak akkor kell kutatva keresni, mit akar Jézus, amikor az Ő cselekvését várjuk, hanem akkor is amikor Ő vár tőlünk cselekvést.

*Milyen jó lenne, ha tetteink, megszólalásaink, döntéseink előtt feltennénk ezt a kérdést. 

*Vagy olyankor is, amikor tennénk valamit, de tudni akarjuk, hogy azt Ő is akarja. 

6) A folytatás

Azonnal megtisztult a leprás. Ez egy villámgyors változás. 

Ezután különös dolgot kér tőle Jézus. 

Ne szólj senkinek! Nagy sokaság követte Jézust, és valószínűleg látta is mindezt. Mi az, hogy ne szóljon? Valószínű, nem azt akarta Jézus, hogy hallgassa el, mi történt vele. Inkább arra akar rámutatni, hogy most ne azzal töltse az időt, hogy lépten-nyomon megáll emberekkel beszélni és újságolni, ami vele történt, hanem végezzen nagyobb szolgálatot. Mutassa meg magát a papnak. Menjen és adja jelét a gyógyulásának. Menjen és mutassa meg a papságnak, hogy itt a Messiás. Eljött a várva várt szabadító, aki leprásokat tisztít meg. 

Az, hogy egy leprás megtisztul, az egyenrangú csoda azzal, ha egy vak lát, egy süket hall, egy sánta újra jár, vagy egy halott feltámad. Ezzel igazolta magát Jézus, amikor Keresztelő János elbizonytalanodott a börtönben. 

Lehetséges, hogy nem sok áldozatot és tisztulási szertartást kellett addig bemutatni a papoknak olyan emberekért, akiket korábban leprásnak, tisztátalannak minősítettek. 

Jézus a papság közé küldi a megtisztult embert, hogy ott tegyen bizonyságot az élete változásával. Ezért is mondja így, hogy ez a tette feléjük szóló bizonyság legyen. 

Ugyanakkor itt egy jó példa arra, hogy Jézus nem törölte el a törvényt. Kéri az engedelmességet az előírásoknak. 

Az ember életében a tisztulás egy új kezdetet jelent. A tisztaság újra alkalmassá teszi arra, hogy részt vegyen a közösségben, az imádatban. 

A tisztaságot egyedül Jézus tudja megadni. Jézus tud megtisztítani. A tisztaságra pedig vigyázni kell. 

Legyen életünk a Jézus által biztosított tisztaságban. Ő ezt mondta: 

Ján 15:3-4 Ti már tiszták vagytok a beszéd által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én is tibennetek.

Erre a tisztaságra figyelni és törekedni kell. Ennek van egy különleges jele, bizonyítéka. Ez pedig a szeretet. 

1Pét 1:22-23 Az igazság iránti engedelmességben tisztítsátok meg életeteket képmutatás nélküli testvéri szeretetre a Lélek által, és egymást tiszta szívből, kitartóan szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Istennek élő és maradandó igéje által.

Az újjászületett, megtisztult élet jele a képmutatás nélküli szeretet. 

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s