Mit érzel, ha Jézus takarít?

Máté 21:12-17

1)Bevezetés

Előfordul olykor, hogy egy nagyon várt vendég érkezik, akit szinte ünnepi előkészülettel vártunk. Az ilyen vendég nagy megbecsülést fog élvezni és minden igényeit ki fogjuk szolgálni. Az elképzelhetetlen, hogy átvegye az irányítást, elkezdjen dolgozni nálunk, takarítani és átrendezni az életünket.

Jézus viszont nem ilyen vendégségbe érkezett Jeruzsálembe, vagy akár a világba, ahová jött. Most azon gondolkodhatunk, hogy mit szólnánk, ha Jézust ilyen szerepben látnánk.

2)Jézus rendet rak a templomban

Jézus, Jeruzsálembe érkezve a templomba megy. Most nem imádkozni, nem tanítani akar. Más oldaláról mutatkozik meg. Egy kisebb katasztrófát idéz elő. Azért használom ezt a kifejezést, mert a görög szövegben a „felborít” kifejezés görög szava a „katasztrefó” ige. A felforgatással előidézi a katasztrófa állapotokat.

Ez nem egy pusztító katasztrófa, inkább egy figyelmeztető, elgondolkodtató esemény. Jézus valójában nem pusztít el semmit, de semmit nem hagy érintetlenül. Hol teszi mindezt? Abban az épületben, amit az Atyja házának tekint, tehát ami az övé is.

• Lehet, hogy sokan nem így érzik, de Jézus a saját tulajdonában kezd el rendet rakni, takarítani. Nem vendégként kezd illetlen tisztogatásba, hanem tulajdonosként mutat rá az eltorzult gondolkodásra és viselkedésre.
• Bármennyire is úgy tűnik, hogy Jézus rendetlenséget hagy maga után, igazából most indítja el a folyamatokat a rend felé. Hosszú idő alatt megszokottá vált a rendetlenség és annak gyors megváltoztatása katasztrófa hangulatot keltő állapotnak tűnik.

Több alkalmazási gondolatot, kérdést nézhetünk meg ezzel kapcsolatban.

• Ma Isten házában mindig, minden úgy történik, úgy zajlik, ahogy annak tulajdonosa, Isten elképzeli, jónak tartja? Nem lehet, hogy hosszú évtizedek alatt olyan gyakorlatok is kialakultak és megszokottá váltak, amelyek valójában nem ide illenek?
  • Egyáltalán tudunk az imaházra úgy tekinteni, hogy az Isten háza? Tudom, ezt így használjuk sokszor, imádságainkban is azért adunk hálát, mert eljöhettünk Isten házába. Mégis olykor úgy látszik, hogy úgy tekintünk rá, hogy ez a mi imaházunk. A mi építményünk, a mi munkánk eredménye, a mi áldozataink gyümölcse, a mi teljesítményünk jutalma. S ha ez így van, akkor egyedül mi vagyunk jogosultak arra, hogy meghatározzuk, mi történik itt és az hogyan történik. Már meg sem kérdezzük, hogy Uram, tetszik neked, amit most csinálunk, ahogy most töltjük az időt az imaházban?
    • A januári beszélgetésünkön tudtuk ezt a szempontot szem előtt tartani?
• Mi a rend és mi a rendetlenség? Erről mindenkinek más az elképzelése. Van, akiben mély indulatokat vált ki, ha valami nem szimmetrikus harmóniában, sarkosan elrendezve található a környezetében. Másnak épp az ilyen rend okoz komoly feszélyezettséget, rossz érzéseket. A rend tehát egy kicsit szubjektív kérdés.
  • Akkor tehát a rendről kár is gondolkodni? Vagy egy közösségben a rend jellege és mértéke attól függ, hogy mi a többség rend értelmezése? Bizonyos értelemben igen. Emiatt mégsem kár elgondolkodni, Isten szemében mi a rend.
    • Fogadjuk el, hogy a rend nem az, amit én annak tartok. A rend lényege maga Isten.
• A kis változások nem keltenek katasztrófa hangulatot, de a lassan, kis változások során kialakult gyakorlat megszüntetése ilyen érzést kelt. A reformok jellemzője, hogy a lassú, szinte észrevétlen változásokat drasztikus fordulatokkal akarják helyre állítani. Emiatt a reformok nem kívánatosak, mert nem akarunk szembenézni az ilyen fordulatokkal.

Mindezzel most nem akarok semmit állítani, hogy mennyi változtatásra van szükség. Azt viszont szeretném ösztönözni, hogy vizsgáljuk meg magunkat, hogy milyen érzéseink vannak, most amikor kényszerű változtatásban vagyunk. Az érzéseink, gondolataink üzenhetnek nekünk.

• Nehezen viseljük ezt az állapotot, mert teljesen felforgattak mindent? Akkor lehet, hogy minden más változással szemben ugyanígy viselkednénk.
• Nem jelent semmi problémát? Még örülünk is annak, hogy most nincsenek gyülekezeti kötelezettségek? Lehet, hogy eddig valamilyen kényszerből vettünk részt az alkalmakon?

Ez csak két érzelmi szempont, amit átgondolhatunk. Tudom, ettől sokkal árnyaltabb is lehet a kép. Lehet, vannak részletek, amelyikre az első, és vannak területek, amire a második érvényes.

Mindezt értelmezhetjük a személyes életünkre is. A Biblia szempontjából mi magunk is a Lélek temploma lehetünk. Igaz, ez azokra igaz, akik befogadták Jézust és a Szentlélek lakik bennük.

• Jézus valóságosan tulajdonosa az életünknek?
• Teljes hatalommal rendet rakhat, ha ő azt látja szükségesnek?
• Rámutathat rossz szokásokra, idők során megszentelődött gyakorlatokra, ami neki nem is tetszik?
• Előidézhet figyelmeztető katasztrófa helyzetet, hogy ráébresszen fontos kérdésekre?

3)Betegek gyógyulnak a templomban

Nagy felfordulás lehetett aznap a templomban. A zűrzavar közben valami rögtön helyreállt.

Amennyire eddig megfigyeltem, Jézus a betegeket vagy otthonukban, vagy az utcán gyógyította meg. Nincs olyan beszámoló, hogy a templomban történtek volna gyógyulások. Zsinagógákban történtek ilyen esetek, de a vallásuk központi helyén, a templomban nem. Azon a helyen, ahol hitük szerint a szövetség ládája formájában maga Isten van jelen.

A fizikailag végbement felfordulás hozott egy ilyen jellegű változást is. Jézus tud gyógyítani a templomban. A templom is a gyógyulás helyévé vált.

Elég valószínű, hogy az árusokat és a pénzváltókat beengedték a templomba, de a betegek, vakok, sánták a sérültek, nyomorultak nem kereshették a megoldást problémáikra. A bárány bégetésnek van helye, de a nyomorultak jajgatásának nincs. A pénzcsörgés elfogadott volt, de a segélykiáltás nem. Végre ez is helyreállt.

*Lehet, hogy nálunk a mérleg nem így billen el. Inkább az történhet, hogy annyira igényeljük a szent csendet és légkört, hogy nem kaphat helyet a gyereknyöszörgés, a sérült személyek szokatlan viselkedése, a hajléktalan pillanatnyi ápolatlansága, a mély züllöttségből érkező zord külseje. De lehet, hogy nem is kell ennyire sarkítani a képet. Elég lenne annyit megvizsgálni, hogy a megszokott közösségben hány személyből törhet ki az őszinte segítségkérés, amikor bajban van? Szabad-e azért jönnie az embernek a közösségbe, mert gyógyulni akar. (Most nem a járványos betegségre gondolok.) Elfogadjuk-e, ha valaki azért jön – és ezt ki is mondja – hogy változást találjon Isten Fiánál épp a templomban.

Ez lehet, annyira távol van a gyakorlatunktól, ha ez netalántán meg is történne, nem azon örülnénk, hogy valaki meggyógyult, hanem azon kezdenénk el bosszankodni, hogy eddig nem vettük észre, miben van az illető, és így észrevétlenül volt közöttünk.

• Becsapottnak érezzük magunkat, akiket rászedtek a megtévesztő magatartással. Az lehet, eszünkbe sem jut, hogy mi kényszerítettük a bajban lévő testvért a színlelő magatartásba, mert azt érezte, hogy a közösségben mindig erősnek, jónak kell látszani és nem szabad segélykiáltást kimondani.
• Azt sem vesszük észre, hogy a bosszankodás mögött akár irigység is meghúzódik, hogy bezzeg ő ki merte mondani őszintén ami benne volt és volt bátorsága felvállalni a változás iránti igényét. Irigyeljük, hogy fel merte vállalni a rászoruló állapotot, amiben Isten segítségét kéri, mi pedig még mindig meg akarjuk mutatni, hogy megy ez saját emberi erőből is. Irigyeljük a szabadulás, a gyógyulás örömét, mert látjuk, hogy igazi, felszabadult öröm az, a mienk pedig művi, erőltetett öröm csak.

*Milyen jó lenne, ha a gyülekezet, a közösségünk, az imaházunk a gyógyulások helye lehetne. Ha nem feltétel lenne az egészség a belépésre, hanem egy felkínált lehetőség minden rászorulónak, amit itt elérhet, megkaphat. Attól pedig Isten óvjon, hogy mi miattunk legyenek az emberek „vallás károsultak”. Egy kutatás nevezte így azokat, akik az egyházak miatt kerültek nehéz állapotba.

4)Bosszantó, ami Isten dicsőségét hirdeti

A nép akkori vallási vezetőit, mind a betegek gyógyulása, a bajban lévők helyreállása, mid a gyermekek Istent magasztaló kiáltása bosszantotta. Meglepő reakció ez. Miért lehetséges így fogadni ilyen nagyszerű történéseket?

Ennek több oka is lehet.

• Már nagyon zavarta ezeket a vezetőket Jézus sikere, eredményei, elfogadottsága.
  • Ján 11:47-48 Akkor a főpapok és a farizeusok összehívták a nagytanácsot, és így szóltak: Mit tegyünk? Ez az ember sok csodajelet tesz. Ha tovább hagyjuk őt, mindenki hinni fog benne, és eljönnek majd a rómaiak, és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet.
  • Ján 12:19 A farizeusok pedig egymás között így beszéltek: Látjátok, hogy semmit sem értetek el? Íme, a világ őt követi!
• Mert megzavarja a kialakult gyakorlatokat.
• Mert lenézték azokat, akik most Isten eszközévé váltak a dicsőítésben.
• Mert lelkiismeret-furdalásuk volt, hogy ők nem tudnak így segíteni a rászorulókon, nem tudnak így magasztalni, ahogy a gyerekek.

Nem tudjuk pontosan az okokat, de egy biztos, nem tudtak Jézus mellé állni, hanem szembe kerültek vele. Nem is akartak Jézus oldalára állni, mert nem tudták elfogadni a személyét annak, aki volt valójában. Nem érezték ezt rossznak, sőt abban a meggyőződésben voltak, hogy ők gondolkodnak és viselkednek helyesen. Látszólag az idő is őket igazolja. Öt nap múlva a bosszantó, felforgató Jézus a kereszten függ.

*Én hova állnék, ha valaki gyógyulásával, életváltozásával vagy egyszerű dicséretével magasztalja Istent?

Az előttünk álló hét szóljon erről, hogy a mindennapok eseményeiben azt figyeljük, kinek az oldalán állunk! A rászorulókat elfogadó és segítő Jézusén, vagy a szentséget sajátosan képviselő bosszankodók mellé?

Hírdetés