Egy apa közbenjárása

Jób 1:1-5

1)Bevezetés

Egy nehéz hét van mögöttem. Az nehezítette leginkább, hogy olyan témáról kell beszélni, amiben nagyon gyengének érzem magam. Az apai imádkozás a témája a mai és a heti igéknek.

2)A helyzet üzenete

A hitélet összetett, ahogy maga az élet is. Általában belátjuk, hogy nem tudhatunk mindent, nem érthetünk mindenhez. Nem egyformák a képességeink minden tevékenységi körben. Mások a beállítottságaink és más az érdeklődési körünk.

A hitéletben ugyanakkor felfedezhetjük annak az elvárásnak és igyekezetnek a nyomait, hogy mindenkinek mindenhez egyformán kell értenie, azonos érdeklődési körrel kell rendelkeznie, mindenkinek ugyanúgy kell mindenhez viszonyulni. Tudom, erre most sokan azt mondják, hogy nem így van. Igen, ilyen a hozzáállásunk, amikor elvileg beszélünk róla, de gondoljuk meg, hogy hogy nyilvánulunk meg bizonyos helyzetekben. Amit mi szeretünk, ami nekünk fontos, azt várjuk, hogy az mindenkinek fontos legyen és mindenki szeresse.

  • Aki előnyben részesíti a Károli fordítást, aszerint mindenkinek azt kell olvasni

  • Aki fontosnak tartja az énekkart, aszerint mindenkinek az énekkarba kell ülnie

  • Aki az orgona zenét szereti, annak ördögi a gitár és a dob

  • Aki hosszan szeret imádkozni, az nem érti, mások miért szólalnak meg olyan nehezen

  • Aki gyakorlati beállítottságú, nem érti mások miért gondolkodnak annyit egy-egy kérdésen

Ezek egy közösségen belül az összevetésekből születő esetek.

Azonban a bevezető gondolat önmagunk önálló vizsgálatára is sarkall. Hogy álljak az élet, a hitélet sokrétű területeihez? Hogy használjam az erősségeimet és hogy fejlődjek a gyengébb területeken? Hogy jussak el annak a beismerésére és felvállalására, hogy az erős területeken alázattal szolgáljak, a gyengébb jellemzőkben pedig törekvő legyek a fejlődésre? Ezt azért tartom fontosnak, mert az figyelhető meg, hogy az emberek az erősségeikben öntelt fölényességre lesznek hajlamosak az alázatos szolgálat helyett, a gyengeségeikről pedig nem akarnak tudomást venni, vagy ingerülten elhárítják a fejlődést, mondván vannak olyan jók abban is, mint mások általában. Nagy érték tehát, ha erősségeinkkel használunk, a gyengeségeinkben pedig fejlődni igyekszünk.

3)A Jób példája

Jób, mint példa állhat ma előttünk. Most nem a szenvedő példát láthatjuk, hanem az apai szerepében vizsgálhatjuk.

Összetartó családja lett

Azt látjuk, hogy a tíz gyereke – akik valószínű, már önálló családban élnek – összetart. Egymás után vendégelik meg egymást. Jó kapcsolatot ápolnak. Honnan ered ez? Hol tanulták ezt? Minden bizonnyal abban a családban, ahol felnőttek. Gyermekkorukban nem a versengés, a széthúzás példáit látták, nem ilyen jellegű hatások között nevelődtek. Jó testvérek lehettek és azok is maradtak.

Ha ma megnézzük a családokat, láthatjuk ennek értékét. Sajnos sok család gyermekei alig találkoznak egymással. Hányan mondják el, hogy már csak a temetések hoznak össze minket.

Önálló család, önálló életvitel, eltérő munkarend, akár egymástól távoli lakhelyek. Ez mind akadályai a közös programoknak.

Amíg élnek a szülők, talán ők jelentenek némi összekötő erőt, de távozásukkal megszűnhet. Sajnos van olyan, ahol a szülők halála után a békésnek mondható kapcsolat is elmérgesedik az örökség miatti vitában.

Ha nem ismerős ez az állapot személyes tapasztalatból, adjunk hálát érte! Nagy kincs az, ha felnőttként is szeretettel teljes kapcsolatot tudunk tartani a testvéreinkkel, rokonainkkal. Sajnos annyi minden szét akar szakítani minket. Ebben leginkább az irigység dominál ma. Ha egyik testvérnek kicsit jobban megy, a másik vagy többiek szívében megszülethet az irigység és ez eltávolíthatja még a testvéreket is.

Nem nyomuló szülő

Egy másik példa, amit megfigyelhetünk Jób életében, hogy tudja mi történik a gyerekeivel, nyomon követi a programjaikat, de nem ül a nyakukon, nem követeli a fő helyet az életükben.

Nagyon nehéz szülőként megélni azt a folyamatot, azt a változást, amikor a teljes mértékben kiszolgáltatott és a mi gondozásunkra szoruló gyerekek hogyan válnak önálló, önellátó felnőtté. Hogy kerülnek önálló családba és hoznak önálló döntéseket.

Ez olykor a szülőkben az értéktelenség érzését is kiváltja, a feleslegesség tudatát is kimunkálhatja. Van olyan, aki ezt sértődötten kezeli és a gyerekek fejéhez vágja a nélkülözöttség sérelmeit.

Úgy tűnik, Jób nem ilyen. Nyomon követ, de nincs a nyomukban. Milyen fontos apai, szülői hozzáállás ez.

Nem vet a szemükre semmi elvárást, de ha szüksége van valamire, lehet, hogy bátran fordul hozzájuk. Mennyi család élete hordoz feszültséget ezen a téren. Az idősödő szülők ki nem mondott elvárásokkal élnek, sőt talán a segítő közeledéseket is elhárítják. Majd aztán egy vitás helyzetben pedig szemrehányást tesznek, hogy velük egyik gyerekük sem foglalkozik.

*Kedves idősödő szülők! Ne arra építsetek, hogy a gyerekek találják ki, mire van szükségük, hanem mondjátok el nekik, miben kértek segítséget. Valószínű, hogy fognak segíteni. (Persze lehetnek olyan érdektelen gyerekek is, akik elhárítják ezt a felelősséget, magukról, de remélem, hogy ez nem a hívő közösségre jellemző.)

*Ne üljetek a gyerekek nyakán, ne legyetek a nyomukban.

*Kedves önálló gyermekek! Figyeljetek, legyetek résen, olykor kérdezzetek, mit tudnátok segíteni. Vegyétek komolyan a viszont tartozás elvét, amit a Biblia tanácsol!

1Tim 5:4 (HUN) Ha pedig valamely özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, tanulják meg, hogy első sorban a maguk háza iránt legyenek istenfélők, és adják meg szüleiknek a viszont tartozást; mert ez szép és kedves dolog Isten előtt.

Megszentelő igyekezet

A fentieket igazolja, hogy azt olvassuk, amikor Jób hívja őket, akkor készségesen mennek. Nem egy elhidegült családi képet mutatnak ezek a sorok.

Miért hívja őket Jób? Azért, hogy adjon. Nem anyagiakat, nem fizikai segítséget, hanem lelkieket. Mindegyik gyermekért bemutat egy égőáldozatot, így akarja őket megszentelni. A magyarázó indíték – hátha vétkeztek a gyermekek – rámutat arra, hogy ez tulajdonképpen egy bocsánatot, engesztelést eredményező áldozat volt.

  • Ma sokakban megvetendő apai feltételezés: Hátha rosszat tettek, rosszat gondoltak.

    • Túlságos elfogultság a gyerekeinkkel szemben. Nem helyes, ha azt gondoljuk, hogy gyerekeink távollétünkben nem viselkednek rosszul, rájuk nem hat a csoporthatás és nem vonják bele őket helytelen dolgokba.

    • Ennek egy gyakorlati formája, a pedagógusokkal szembeni tekintély leépítése. A tekintélytisztelet alattomos leépítése a gyerekek előtt, ha a tanárokat leértékeljük otthoni beszélgetésekben. Messzemenő károkat okoz.

      • Egy állandóan reklamáló, hibákat a pedagógus fejéhez vágó gyerek lehet nem lesz kirúgva az iskolából. Viszont ha ezt később a munkahelyén is gyakorolja, nem sokáig élvezheti a biztos helyzetet.

        • A gyerekek előtt mondom, hogy ők is értsék, miért van, ha a szülők nem feltétlenül melléjük állnak egy vitás kérdésben.

      • A következő mondatokkal idézek hallott megnyilvánulásokat. A hülye tanár után megszületik a szemében a hülye rendőr, a hülye polgármester, a hülye miniszterelnök, de akár lehet hülye lelkipásztor és egyházelnök is. Szép lassan kinevelődik egy mindenkinél okosabb, mindenkinél feljebbvaló lény az ilyen hozzáállásból.

      • Ebben a kérdésben többről van szó, mint a gyerek tanulmányi előmeneteléről. A tiszteletadás elsajátításáról.

        • Kinek mennyit határozott meg az életében az, hogy hetedikben milyen osztályzatot kapott kémiából? Ugyanakkor mennyire volt döntő az, hogy tudott-e tisztelettel beszélni emberekről, munkatársakról, felettesről?

Úgy érzem, hogy Jób lelkülete példa. Nem ringatja magát tévhitben. Nem gondolja, hogy a gyermekei szentek, tökéletesek. Nemcsak általában alkalmazza az elvet, hogy mindenki vétkezhet, de azt gondolja, a mi családunkban ilyen nem történhet meg. Reálisan, gyakorlati tapasztalatból tudja, hogy szükséges közbenjárni a gyerekekért.

4)Összegzés

  • Ahogy az életben nem tudunk mindent és nem vagyunk tökéletesek minden területen, így a hitéletben sem lehetünk azok.

  • Az erősségeinkkel alázatosan kell szolgálni a gyenge területeken pedig szorgalmasan kell fejlődni.

  • Az elaprózódó társadalomban érték az összetartó család. Figyeljünk ennek kialakítására, megőrzésére!

  • Áldás lehet, ha egy szülő nyomon követi a gyermekek életét, de nincs állandóan a nyomukban.

  • Hosszú távon hasznos, ha nem vagyunk vakon elfogultak a gyerekeinkkel, hanem rájuk is tudjuk alkalmazni a mindenki vétkezett elvet.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s