Ne tiltsátok tőlem, inkább engedjétek hozzám a gyerekeket!

Lukács 18:15-17

1)Bevezetés

Vannak Jézus életében olyan események, melyek mellett könnyedén elmegyünk, mert nem bír nagy jelentőséggel. Ez a történet is ilyen lehet. Igaz, tudjuk idézni ezt a Krisztusi mondatot is, hogy engedjétek hozzám jönni a gyerekeket, de vajon feldolgoztuk-e már az egész történetet?

2)Gyerekeket hoznak, hogy megérintse az Úr

A gyerekek gyakori résztvevői lehettek eseményeknek, ahol Jézus is jelen volt. Például az ötezer ember étkezésekor az öt kenyér és két hal egy gyereknél volt. (János 6:9) De a történet végén kiderül, hogy többen is voltak a nagy tömegben gyerekek. (Máté 14:21)

Ebben a történetben nem csupán csellengő kísérők a gyerekek, hanem tudatosan hozzák őket Jézushoz. Azt kérik, illetve szeretnék kérni, hogy tegye rájuk a kezét az Úr. Milyen céllal kérték ezt? Minden bizonnyal azért, hogy áldja meg őket Jézus.

A Jézussal korábban találkozó felnőttek arra a döntésre jutottak, hogy a gyermekeik is hadd vegyenek áldást.

Milyen természetes szülői szándék! Áldja meg az Úr a gyerekeket.

*Most ugyan nem tudjuk azt kérni Jézustól, hogy tegye rájuk a kezét, de mégis ilyen szándékkal kell hozni – amíg hozhatjuk – a gyerekeket. Miután már nem hozhatjuk, jó lenne, ha kialakulna bennük az, hogy az istentiszteleten kapnak valamit, amire szükségük van.

*Mit kapnak a gyerekek a gyülekezetben? Tudunk áldást, szeretetet, irgalmat, kegyelmet közvetíteni? Vagy inkább elvárásokat kapnak, elviselhetetlen terheket, esetleg kényelmetlen kötöttségeket?

*Ha mi haza megyünk, milyen információkat vesznek arról, nekünk mit jelentett az istentisztelet? Látják, hallják, hogy áldásért mentünk és áldást kaptunk? Vagy mást hallanak?

• Esetleg azt, hogy meleg volt, vagy hideg.

• Hangos volt a zene, vagy nem lehetett semmit hallani.

• Már megint hosszú volt a prédikáció.

• Vagy vélemények testvérekről?

Ezek lehetnek valós, zavaró körülmények, de ha csak ezt visszük haza, a gyerekekben nem alakul ki az áldásvárás hozzáállása.

Figyeljünk erre! Áldásért menjünk, áldásért vigyük a gyerekeket.

Ha nem kaptunk, akkor imádkozzunk, hogy legközelebb áldást nyerjünk.

3)A tanítványok rájuk szóltak, megdorgálták őket

És már megint furcsa helyzet. Jönnek az emberek, a kívülállók, a keresők és őszinte vággyal, áldás iránti igénnyel hozzák a gyerekeiket. Megérkezve mivel találják magukat szembe? A dorgáló, feddő, rendre utasító tanítványokkal. Ha rajtuk múlt volna, azok a gyerekek nem kapnak áldást Jézustól.

Milyen torz szituáció! Akiknek azon kellene dolgozni, hogy jöjjenek az emberek, azok lépnek fel rendreutasító hozzáállással a maguktól érkező emberekkel szemben.

Miért tehették? Mi állhatott a hozzáállásuk mögött?

Próbáltam utána járni, de nem kaptam pontos választ. Lehet, hogy ütközött a korábbi zsidó szokásokkal. Talán nem illett kicsi gyerekeket a rabbihoz vinni és kérni velük kapcsolatban bármit is.

Ha ez így is volt, mi róható fel a tanítványoknak? Nem ismerték Jézus hozzáállását. Nem kérdezték meg Tőle, hogy mit tegyenek, oda engedhetik-e a gyerekeket. Nem ismerték és nem akarták megismerni a Krisztusi hozzáállást. Építettek a saját véleményükre, vagy a korábban kialakult hagyományokra.

Ha ezt a logikát elfogadjuk, egy fontos kérdéssel szembesít minket. Mi hogy viszonyulunk az érkező gyerekekhez, vagy akár felnőttekhez is? Mi szerint viselkedünk, ha valaki áldásért jön Istenhez? A megszokásaink alapján reagálunk, vagy megkérdezzük az Urat, hogy mit kezdjünk velük?

Be kell ismerni, hogy a már kialakult szokásokat megtanulandó elvárásként közvetíteni sokkal könnyebb, mint személyre szabott utat készíteni az egyéneknek a Jézussal való találkozáshoz.

Eszünkbe jutott már az, hogy a Keresztelő János által idézett prófécia egy missziós felhívás is lehet?

Ézs 40:1-4 Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – így szól Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy vége van nyomorúságának, bűne megbocsáttatott. Hiszen kétszeresen sújtotta őt az ÚR keze minden bűnéért. Egy hang kiált: A pusztában készítsétek az ÚR útját, utat egyengessetek a kietlenben Istenünknek! Emelkedjék föl minden völgy, szálljon alá minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a bérc rónává.

János magára vette és elvégezte a személyes feladatát abban, hogy készítse az Úr útját. A felszólítás többes számú. Tehát másoknak is szól.

Mit jelent az Úr útját készíteni? Úgy látom azt a munkát takarhatja, ami elhárítja az akadályokat – völgyeket, vagy hegyeket – a keresők életében. Ezt egyrészt végeznie kell annak is, aki keres, de segíthetnek benne olyanok, aki már megtalálták az Urat.

A tanítványok ebben a helyzetben útkészítők lettek? Olyan segítők, akik elhárítják az akadályokat? Nem. Inkább ők lettek akadályok.

*Milyen tanítvány kívánsz lenni? Aki elhárítja az akadályokat, vagy építi az akadályokat a keresők előtt?

4)Jézus helyrerakja a kérdést

Milyen jó, hogy Jézus megint megtudja mi zajlik a háttérben. Jézus odahívja az akadékoskodó, dorgáló tanítványokat és eligazítja őket.

Nem oktat, nem fegyelmez, nem vitatkozik velük, nem kéri számon tettükért őket, nem követel magyarázatot azért, amit tettek. Egyszerűen, érthetően figyelmezteti őket. Ne tiltsátok őket, hanem engedjétek hozzám!

Ilyen egyszerű. Ami nem jó azt ne tedd, de helyette tedd azt, ami jó. Nem elég elhagyni a rosszat, törekedni kell a jóra. Bár itt az van, hogy engedjétek, ez nem csupán annyit jelent, hogy jó akkor félre állok, hanem azt, hogy változtatok a hozzáállásomon. Jézus nem azt akarja, hogy a figyelmeztetés után sértődve félre álljanak és csinálja más a feladatokat.

*Ismerős ez az érzés? Ha valamire azt mondja az Úr, hogy ezt ne tedd, vagy ne így tedd, akkor könnyen az csúszik ki belőlünk, hogy akkor csinálja az, aki jobban tudja? Nem, mi ilyet csak akkor csinálunk, ha emberek javítják ki a hibáinkat. De az nem lehet, hogy ilyen formában tudatja velünk Isten, hogy mi nem jó és mit kell megváltoztatni?

Emlékezzünk csak, hogy közölte Pállal az Úr, hogy hogyan folytatódik az élete a vele való találkozás után? Egy Ananiás nevű tanítványt küldött hozzá. Pedig az úton még személyesen szólította meg, de később már emberi közbenjárót használt Jézus.

5)A helyzetből kialakuló általános tanítás

A történet végére nemcsak azt láthatjuk, hogy Jézus szereti a gyerekeket és őket is kész megáldani. Hanem a gyermekeket, mint példát állítja a hallgatósága elé.

Ők nem csupán egy szereplők a történetben, hanem minták. Nem arról van szó, hogy mi hogyan viszonyulunk hozzájuk, hanem hogy tudunk-e olyanok lenni, mint ők. Persze ez nagy kérdés, mit kell ezalatt érteni. Mit jelent úgy fogadni Isten országát, mint egy gyerek?

Egy gyermek bármit elfogad, amit ajándékba adnak neki. Nem mérlegeli az értékét, nem gondolkodik azon, vajon ezt majd mivel kell viszonozni. Nem keres mögöttes jelentést az ajándék mögött. Nem mutat félelmet, hogy olyat fogad el, amit nem illik elfogadni.

Mi felnőttek mennyi ajándékkal kapcsolatban mondjuk ki azt, hogy „Ezt nem fogadhatom el!” Egy gyerek szájából ilyet nem hallunk. Az egyik válasz tehát ez: Nem az érdemeit és a következményeit nézi az Isten országa elfogadásában, hanem egyszerűen elveszi a felé nyújtott ajándékot.

A helyzetből kiindulva ennek az összegzésnek lehet egy olyan üzenete is, hogy ahogy ezek a gyerek jöttek, mert hozták és készségesen mentek Jézushoz, így kell mindenkinek. Akit el akarnak vezetni az ajándékhoz, a nagy lehetőséghez, az bejuthat Isten országába. Tudni kell ráhagyatkozni azokra, akik már elvették az ajándékot és tudják, hol található. Aki vezető, annak ki kell alakítani a vezetettben a bizalmat.

Egy harmadik gondolat az értelmezésre az lehet, hogy Jézus felhívja a figyelmet arra, hogy más módja nincs az Isten országa elfogadásának, csak a gyermeki. Azaz, ne követeljünk más hozzáállást az emberektől, amikor azt szeretnénk, hogy elfogadják Isten országát, mint amit a gyerekek tanúsítanak. Semmiképpen ne más elfogadást préseljünk ki a keresőkből, csak a gyermeki elfogadásban segítsük őket.

Egyszer tanúja voltam egy olyan helyzetnek, mikor valaki a döntés küszöbén állt. Kapott bátorítást erre nézve. Viszont volt valaki, aki a döntés előtt nagyon erőteljesen azt kezdte hangsúlyozni, hogy mekkora támadásnak lesz kitéve, ha elfogadja az Úr Jézust. Szerintem ez így nem segítette abban, hogy úgy fogadja Isten országát, mint egy gyermek. Főleg, hogy nem tette hozzá, hogy az az Úr, akit elfogadsz, győzelemre visz minden támadással szemben. Egyszerűen félelmetessé tette a döntést és a következményt. Ez nem segítség volt.

*Elégnek tarjuk, hogy az emberek úgy fogadják Isten országát, mint egy gyermek? Vagy ez túl egyszerű és mi még jól fel akarjuk turbózni a döntést? Ne tegyük.

Hírdetés