Nemsokára feláldoztatom

2 Timóteus 4:1-8

1)Bevezetés

Sokféleképpen szokták nevezni a halált. Vég, elmúlás, megsemmisülés, pusztulás, enyészet, exitálás, végzet, megszűnés, eltávozás, elköltözés. Az a megközelítés, ahogy Pál viszonyul a közelgő halálához nagyon ritka. Úgy fogalmaz, hogy ez az ő személyének a megáldoztatása, azaz áldozatként való kitöltése.

Milyen többlettel bírhat, ha valaki a közelgő halálra úgy tud tekinteni, hogy az egy feláldoztatási rituálé? Gondolkodjunk erről!

2)A távozó apostol biztat

Mit várunk el egy halál felé haladó embertől? Milyen igényeket támasztunk afelé, akinek közeledik a vég? Milyen törődést kérünk egy ilyen személytől? Kivel köteles foglalkozni, aki érzi, nemsokára befejezi az életét?

Őszinte, maximális szeretetből fakadó, odaadó segítséggel kiegészített önzetlenséggel tudjuk mondani, hogy semmit. Nyugodtan törődjön magával az ilyen ember – valljuk. A legtöbben ezt a távozók közül így is élik meg. Magukkal foglalkoznak. Persze manapság a vég előtt rengeteg szenvedést kell átélni és „örül” az ember, ha ezekkel sikerül megbirkóznia.

Különös állapot lehet az, amikor a halálhoz közeledő személy a hátra lévő idejét arra tudja fordítani, hogy másokkal törődjön, másoknak bátorító levelet írjon. Ezt teszi Pál.

*Nem tudom, lenne-e ekkora lelki energiám? Tudnék-e egy esetlegesen nyilvánvaló vég tudatában ilyen segítő szolgálatban lenni? Mindenesetre elismeréssel gondolok Pálra, aki ezt tudta végezni.

Nem akart elmenekülni a megtérésekor kapott eligazítás beteljesülése elől, hanem ezt mindvégig vállalta. Amikor Damaszkuszban küldte hozzá Ananiást az Úr, ezt jelezte vele kapcsolatban:

Apcs 9:16 Mert én megmutatom neki, mennyit kell az én nevemért szenvednie.

Ezek között a szenvedések között is tudta képviselni az elhívó Urat.

Nem a levegőbe beszélt, amikor ezt közölte:

Kol 1:24 Most örülök az értetek viselt szenvedéseimnek, és betöltöm, ami hiányzik a Krisztus szenvedéseiből az én testemben az ő testéért, amely az egyház.

Egész küldetésében, szolgálatában élhetett az a tudat, amit itt fogalmaz meg, és a Filippi levélben (Fil 2:17) hogy ő egy felajánlott áldozat. Áldozat, akinek közvetítői szerepe van két fél között. Isten és az elérni kívánt emberek között. Egy Isten által kiválasztott, hosszú szenvedés útján feláldozott áldozatnak tekintette magát.

Nem nagyon közelítjük így meg a szolgálatot.

Ahogy egy ember kiválasztott egy állatot, amit elvitt és bűnért való áldozatként felajánlotta, feláldozta. Az állat a szenvedésével, halálával közvetített. Ennek a gyakorlatnak a csúcsa Jézus Krisztusban teljesült. Ő is Isten kiválasztottjaként vállalta a szenvedést és a halált az emberekért.

Tudom, meredek ez a hasonlat, de valamilyen formában lehetünk ilyen áldozatok, vagy legalábbis lehet bennünk egy ilyen áldozat tudat. Isten kiválasztott minket, hogy némelyekért áldozatos munkával tehessünk valamit. Nem magát a megváltást, hisz azt Jézus végezte el. Inkább csak a közvetítő, segítő, útmutató munkát, ahogy Pál is tette sokakkal.

Ha van is bennünk áldozat tudat, az sajnos inkább egy rossz mártír szemlélet. Úgy tekintjük magunkat áldozatnak, hogy sajnáljuk magunkat és szeretnénk, ha sajnálnának minket. Nincs örömünk, mert áldozattá válhatok valakiért, mert szenvedhetek valakinek a megtéréséért, helyreállásáért, megújulásáért. Inkább hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy senki másnak nem kell annyit szenvedni, mint nekünk, ami miatt legalább egy kis részvétet elvárnánk másoktól. Ez nem a krisztusi hozzáállás.

Készségesen vállalunk áldozatot gyerekeinkért. Értük mindenről készek vagyunk lemondani, akár életünk árán is mentjük őket, ha arra kerül a sor. Hasonlóan sokat vállalunk a szüleinkért is, akiktől annyi mindent kaptunk.

Mit vállalunk az elveszett emberért? Mennyire tudunk áldozatként részt venni a megmentésükben?

Ha ezt átgondoljuk és elindulunk ezzel a személettel, eredményesebb lehet a missziónk.

3)Krisztus előtt kér, aki ítélni fog

Tehát a távozóban lévő apostol még bátorít, tanácsol.

Kérések formájában fogalmazza meg tanácsait. Ezeket Isten és Jézus jelenlétére nézve mondja ki.

Van jelentősége ennek a fogalmazásnak? Igen. Emlékeztet, hogy minden dolgunk Isten előtt zajlik le. Erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.

Pál magára nézve is mondja. Azaz ezzel tudatosítja, hogy nem kérhet olyat, ami önkényes indulatból fakad benne. Nem követelhet, nem parancsolgathat ész nélkül, nem személyes érdekekből utasít. Csak azt közvetíti, amit Istentől kapott.

Timóteusra nézve is fontos. A kérő tanácsok nem szimplán emberi ötletek, nem fizetett trénerek véleményei, hanem Isten által kiválasztott, Isten által vezetett, Istentől útmutatást nyert vezető kérései, amit ő is Isten előtt állva vesz át.

Kedves vezetők! Tanuljuk meg, hogy soha nem kérhetjük önkényes elvárások teljesítését a gyülekezettől.

Kedves testvérek! Minden kérés Isten és Jézus Krisztus színe előtt hangzik el.

Mindenki a maga szerepe szerinti megfontoltságot alkalmazza!

4)Állj elő az igével alkalmas és alkalmatlan időben!

A fő kérése Pálnak az, hogy Timóteus hirdesse az igét. Mégpedig akár alkalmas az idő, akár nem.

Fő tennivaló tehát az ige közvetítése.

Mire utalhat az a kiegészítés, hogy akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő?

  • Esetleg azt kéri Pál, hogy semmi másról ne is beszéljen az emberekkel, emberek között csak az igét hirdesse?

  • Netán azt, hogy akár ráér, akár nem, mindig ez nyerjen elsőbbséget?

  • Vagy azt, hogy mindegy hogy vélekednek a hallgatók, nekik alkalmas-e vagy nem, csak bátran mondja mindig, mindenkinek?

Ezekben is van valami. Én mégis azt látom, hogy nem valamiféle spirituális fanatistát akar nevelni Isten Timóteusból, hogy mással ne foglalkozzon, senkivel ne törődjön, hanem csak mondja folyamatosan az igét. Az biztos, hogy neki is, és nekünk is középpontban kell állni az igének, arra kell törekedni, hogy erre épüljön a beszélgetésünk. Az viszont nem cél, hogy csak ezt „szajkózzuk” folyamatosan.

Ez nem magánéleti, személyes missziózásbeli tanács, hanem egy vezetőnek, igehirdetőnek adott útmutatás.

Maga Jézus sem a lehengerlő igehirdetést alkalmazta a személyes beszélgetéseiben. Gondoljunk a Nikodémussal, vagy a samáriai asszonnyal történt beszélgetésére! (János 3. és 4. fejezete) Arra jutott el, de a személlyel való törődéssel indult neki.

Úgy látom, ez a megközelítés inkább a következő állapotleírásra építve fogalmazza meg a hozzáállást. Mert lesz idő, amikor – mondja Pál. Már ő is látta, hogy eljön az idő, amikor nem az igére, nem az Isten beszédére lesznek kíváncsiak az emberek, hanem mesékre, mítoszokra, kellemes üzenetekre. Ennek az igénynek a kielégítésére keresnek tanítókat maguknak. Vagy úgy, hogy olyat hívnak, vagy úgy, hogy oda mennek, ahol ilyen tanító van. Úgy látszik ez nemcsak modern kori probléma. Ez már létezett a korai kereszténység idejében is.

Egy közvetett üzenet.

A mai, modern korban különösen nagy a veszély, hogy válogassunk a tanítókban. Ez fokozottabban jelen van az evangéliumi közösségekben, ahol mindenki bibliaolvasó személy. Kialakulnak személyes teológiák, ezt táplálják mindenféle könyvek, interneten elérhető tanítások. Ebből fakadnak igények, elvárások az igehirdetők felé. Eljöhet az idő, amikor az igehirdetést nem szolgálatként fogják kezelni a hallgatói oldalon, hanem szolgáltatásként. Termékként, aminek a minőségét, összetételét a megrendelő határozza meg.

*Használjuk most arra ezeket a gondolatokat, hogy nézzünk magunkba, hogy állunk mi az igehirdetésekkel kapcsolatban! Mennyire él a nyitottság az üzenetek iránt, illetve mennyire az elvárás?

5)Az igehirdetés tartalma és módja

Pál meg is fogalmazza, hogy mire irányuljon az igehirdetés. Ints, feddj, buzdíts, szól a tartalmi eligazítás. Sokan ezt szeretik megragadni és erre építve minden igehirdetésre ostort fonni. Úgy érzem nem helyes. Persze az sem, ha mindig simogató üzenetekkel áll elő az igehirdető.

Én úgy látom, nem a tartalom a hangsúlyos, hanem a mód. Ahogy a kommunikációban is a tartalom mellett a hangsúly, a mimika is nagy szerepet játszik.

A hármas tartalmi elv mellett megjelenik két módszerbeli elv is. Teljes türelemmel és tanítással. Azaz inteni, feddeni is türelmesen szabad és tanító célzattal, szándékkal.

Igehirdetőknek ez a nagyobb kihívás. Nem az, hogy elmondjunk valami ismeretet, közzé tegyük tudásunkat, átadjuk intelmeinket, hanem az, hogy ezt tanításként türelemmel végezzük.

Nem az a dolgunk igehirdetőként, hogy eldaráljuk az anyagot és az se baj, ha a diák megbukik az év végén. Arra kell törekedni, hogy mindenki megtanulja, elsajátítsa az Isten beszédét.

Természetes, hogy a hallgatóknak pedig nem szabad ezzel visszaélni, hanem arra kell törekedni, hogy minél hamarabb elsajátítsa a hallottakat.

Más módszerbeli tanácsok.

Pál kiegészíti még a hogyan témát. Józannak kell maradni, el kell szenvedni a bajokat, evangéliumot is hirdetni kell.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s