Elszántuk magunkat a halálra?

2 Korinthus 1:8-11

1)Bevezetés

Talány nyomasztó is lehetett a múlt vasárnapi gondolat, amikor a közelgő végidőről, a benne érkező megpróbáltatásokról beszéltem. Remélem a biztatás is kihangzott arra nézve, hogy érdemes minden nehézség ellenére kitartani, mert ez vezet az üdvösséghez. Azt is érintettem – bár nem hangsúlyoztam eléggé, hogy ebben a kitartásban van egy segítőnk, aki mellettünk áll, kísér minket, vigasztal, bátorít, segít abban, hogy ne adjuk fel a harcot.

A kérdés az most, ha valaki eltökélt, hogy nem adja fel, hanem kitart a végsőkig, az milyen eredményt hozhat az életében? Ha kitartok, jön az enyhülés, a megoldás, a siker, a felemelkedés? Sok élethelyzetben megáll ez a logika.

• A leszerelés álló katonának segít a kitartásban, ha tudja, utána végre szabad lesz a parancsoktól.
• A szülő anyának segít a kitartásban, ha tudja, még néhány tolófájás és megláthatja gyermekét, vége a vajúdásnak.
• A vakáció előtt álló diáknak segít a kitartásban, ha napok választják el a várva várt szünidőtől.
• A szükségben lévőnek erőforrás a kitartásban, ha tudja, már néhány nap van csak a fizetésig.
• A sportolónak, akinek keményen kell küzdeni, hogy tartsa a súlyát, jó tudni, hogy már csak néhány nap a verseny. Ha azon túl lesz, végre felszabadultabban ebédelhet.
• A kitartással kifejlesztett vakcina végre megszünteti a félelmet és a korlátozásokat

A kitartásra való buzdítás tehát úgy él az elképzeléseinkben, hogy azzal elérkezik a kitartásra kényszerítő hatás vége. Vége lesz a bajnak, az éhségnek, a fájdalomnak, a szenvedésnek, a vizsgáknak, stb. Mi is így szeretünk biztatni – olykor még magunknak is hazudva – hogy ne add fel, mindjárt jobb lesz. Szívünk mélyén pedig belátjuk, hogy ez csak figyelemelterelő ámítás.

Szólhat-e a következő képpen egy biztatás? Tarts ki, nemsokára vége az életednek! Ilyen értelmetlen gondolatot! – kiálthatnak fel talán sokan. Hogy lehet valakit így biztatni? Pedig nem is olyan eszement ötlet ez. Gondoljunk bele, hányan állnak úgy egy nagy kihívás, egy kemény megbízás, vagy egy nagy önkéntes vállalás előtt, hogy „Ha belehalok is végig csinálom!” Ja, hogy ez csak egy szófordulat és az elszántság nagyságát akarja az ember ezzel kifejezni, de nem gondolja komolyan? Akkor ez is csak egy nagy hazugság.

Ne ijedjen meg senki. Nem akarok tragédiákat gerjeszteni, ördögöt a falra festeni, életveszéllyel riogatni. Még csak nem is azt akarom magyarázni, hogy a koronavírus járvány egyik lehetséges kimenetele az lehet, hogy elveszíthetjük az életünket, de egyébként tartsunk ki.

Nem ugranék nagyot a múlt heti témától, ha arra akarnék buzdítani, hogy a végidők kikerülhetetlen megpróbáltatásainak kimenetele is lehet végzetes némelyeknek, de ne adják fel, hanem tartsanak ki.

Ezt néhány ige alá is támaszthatná:

Jel 6:9 És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, akik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, amelyet kaptak.

Jel 11:7 És mikor elvégezik az ő bizonyságtételüket, a mélységből feljövő fenevad hadakozik ellenük, és legyőzi őket, és megöli őket.

Jel 20:4 És láttam trónokat: azok ültek rajtuk, akiknek hatalom adatott az ítélethozatalra, és láttam azoknak a lelkét, akiknek fejét vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képmását, és nem vették fel annak bélyegét a homlokukra és kezükre. Ezek éltek és uralkodtak Krisztussal ezer esztendeig.

Ám én most ezekről sem szeretnék beszélni. Ehelyett valami olyasmiről lenne ma szó, ami nem egy kikerülhetetlen megpróbáltatásban való kitartást ösztönözne, hanem egy önként vállalt küldetés véghezvitelét, amiben rengeteg nehézség támadhat, akár még életveszély is.

2)Pálék körülményei

Pál idejében az embereket nem fenyegette megállíthatatlanul terjedő járvány. Nem volt még végidős fenyegetettség, bár ők úgy élték az életüket, hogy abban reménykedtek, hamar megérkezik a visszatérő Úr Jézus.

Ennek ellenére a szolgálata során rengeteg megpróbáltatás érte. Néhány beszámoló rámutat erre.

1Kor 4:9-13 Mert úgy vélem, hogy Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványosságára lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is. Mi bolondok a Krisztusért, ti pedig bölcsek a Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mind ez ideig éhezünk is, szomjazunk is, ruhánk sincs, bántalmakat szenvedünk, hajléktalanok is vagyunk, tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk is. Amikor szidalmaznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, eltűrjük, amikor rágalmaznak, kedvesen válaszolunk, szinte a világ szemétjévé lettünk, mindenek söpredékévé egész mostanáig.

1Kor 15:31 Naponként a halál révén állok, ami oly igaz, testvéreim, mint az, hogy ti dicsekvésem vagytok a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

2Kor 4:8-11 Mindenütt szorongatnak, de össze nem roppantanak, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe, üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letiportak, de nem elveszettek. Mindenkor testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy Jézus élete is látható legyen testünkben. Mert minket, akik élünk, mindenkor halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben.

Talán ezekből egyet említ a mai igénkben, a felolvasott levélszakaszban Pál. Ezáltal egy képet mutat arról, milyen is a vállalt és végzett szolgálat körülménye.

Ebből számomra most a legbeszédesebb gondolat az volt, hogy Pál azt a merész állítást fogalmazza meg, hogy elszánták magukat a halálra is. Döbbenetes kijelentés. Nem háborúban mondta, nem egy földrengés után romok alá szorult túlélőként, nem egy járvány miatt szenvedve intenzív osztályon, és nem is valamilyen gazdasági válság okozta éhínség közepette. Ezt az evangélium hirdetésének munkája közben volt kénytelen kimondani.

*Testvérek! Mi miért lennénk képesek az életünket adni? Mire nézve lennénk annyira elszántak, hogy magunkat is halálra szánnánk?

Nézzük sorba mit tanít ez a rövid szakasz nekünk!

3)Nem akarjuk, hogy ne tudjátok

Nem tudom, abban a korban, amikor Pál élt és abban a gyülekezetben, ahová ezt a levelet írta, mi volt a kialakult szokás abban a tekintetben, hogy megosszák egymással a terheket. Úgy látszik, hogy nem ütközött akadályba, inkább éltek vele bátran.

Lehetséges, hogy nem éltek olyan gondolatok, elvek, mint…

• Nem kell arról senkinek tudni
• Mindenkinek megvan a maga baja, mindenki törődjön a magáéval
• Senkinek semmi köze ahhoz, hogy miben vagyok
• Én nem akarom, hogy az én bajomon csámcsogjanak az emberek
• Csak neked mondom, ne mondd már el senkinek
• Nem beszélek a nehézségeimről, mert akkor még azt hiszik, hogy gyenge vagyok
• Nem osztom meg a gondjaimat, mert nem úgy segítenek, ahogy én elvárnám, szeretném

Ismerősek ezek? Hallottunk már ilyet? Esetleg mondtunk mi is ilyet?

Szomorú, hogy így kell vélekedni akkor, ha nehézségben van az ember. Mély elemzést kezdhetnénk ennek magyarázata érdekében. Nem teszem, csak annyi gondolatot fűznék hozzá, hogy ma talán azért nem működik a terhek megosztása, mert arra nem segítséget kapunk sok helyről, hanem véleményt, kritikát, kioktatást, egy nagyobbnak mutatott teherrel való rátromfolást. Pál pedig azért merte elmondani, mert tudta, valódi segítségre fognak törekedni a korintusi testvérek, ahogy azt a tizedik vers végén írja is.

*Tanuld meg, ha valaki elmondja a problémáit, az megtisztelő bizalom, amire a segítségnyújtás a megfelelő válasz!

Azt is érdemes átgondolni, hogy milyen nehézségekről tudnánk beszélni életünk pillanatnyi állapotában? Milyen nyomorúságot tudnánk megosztani éppen aktuális élethelyzetünkből.

Lehet, elmondanánk, hogy…

• Milyen rossz, hogy korlátozva van a mozgás, a tevékenységek lehetősége a járvány miatt
• Milyen nehéz most bármit is intézni az egészségügyben emiatt a járvány miatt
• Mennyire kizsigerelnek a munkahelyen
• Mennyire feszült a munkahelyi légkör
• A bürokrácia miatt milyen bonyolult és fárasztó ügyeket elintézni a hivatalokban
• Mennyire kibírhatatlan a szomszéd
• Mennyire bosszantó az általános romlottság a világban
• Mennyire leterheltek a gyerekek az iskolában
• Ja és a legjobb: Milyen elviselhetetlen időjárás van

Észrevetted, hogy Pál nem ilyen nyomorúságról beszél? Ő azért került nehéz helyzetbe, sőt életveszélybe, mert mindent megtesz azért, hogy az evangélium terjedjen, az emberek megismerjék a megváltás lehetőségét.

Ha ezt vesszük alapul, esetleg ilyen beszámolóink lehetnének:

• Lelkileg milyen megterhelő a börtönben szolgálni az elítéltek között
• Mennyire megpróbáló helyzet a kórházba bejárni és vigasztalni a betegeket
• Milyen nehéz a szolgálatból végzett önkéntes munka az idős otthonokban a sok demens gondozott között
• Mennyire nehéz jót tenni és segíteni az embereknek, mert mindenki olyan gyanakvó és bezárkózó
• Milyen sok akadályba ütközik, hogy felajánlott szolgálatként tegyünk valamit a városért, ahol élünk
• Mennyi erőt igényel, hogy ne csak egyszer-egyszer nyújtsak segítséget, hanem folyamatosan, hosszú távon tudjak szolgálni rászorulók felé
• Stb.

Az a meglátásom, hogy elküszködünk az életünk gondjaival, a betegségeinkkel, az intézni való ügyeinkkel, a társadalmi igazságtalansággal, és szinte semmilyen harcot nem okoz a misszió végzése az életünkben.

• Nem gyakran teszünk félre sürgősnek tartott feladatokat, hogy a fontosabbat végezzük
• Nem sokszor mondunk le magunk érdekeiről, hogy szolgálatot tudjunk végezni
• Ami pedig a legrosszabb, ha ilyen mégis előfordul, lehet nem örömmel végezzük el, amit kell, hanem kényszerítve, terhelten.

*Szeretném azt, ha egyre több olyan nyomorúságot osztanánk meg egymással, amit a misszióban élünk át, amit kimondottan a szolgálat végzése miatt szenvedünk el.

4)Kész lennél ezért meghalni is?

Pál és munkatársai minden bizonnyal odáig jutott a megpróbáltatásokban, hogy komoly életveszély fenyegette őket. Erre nem úgy reagált, hogy elmenekült a szolgálatból, vagy hogy mindent megtett azért, hogy kivédje a veszélyes támadásokat. A hozzáállásuk az volt, hogy elszánták magukat a halálra. Bármi is jöjjön, ők kitartanak a szolgálatban még akkor is, ha ez fogja a halálukat okozni.

Ma a halál egy tabu téma. Vannak, akik egy kikerülhetetlen kellemetlenségnek tartják, amivel előbb utóbb szembe kell nézni. Vannak, akik nem akarják elfogadni, ezért mindent megtesznek azért, hogy ameddig csak lehet, nyújtsák az életüket.

Olyat alig lehet hallani, hogy valaki akkor is végzi a szolgálatát, ha ez komoly életveszélyt jelent neki. Legalábbis a mi környezetünkben kevés ilyen van.

Mert van, volt…

• Afrikai, kelet-ázsiai, közel-keleti keresztyének között
• A kommunizmus időszakában több lelkipásztor életében

De hát a misszió nem történelem, amiben elmeséljük a régiek hogyan végezték a munkájukat. A misszió egy ma is élő megbízatás.

Mi hiányzik ahhoz, hogy ez megvalósuljon?

Meggyőződés. Abban a megközelítésben, amit valaki így fogalmazott meg: Az igazi meggyőződés az, amiért és aminek érvényesítéséért, továbbadásáért akár meghalni is kész vagy.

*Él-e bennünk a keresztyén hit, a benne kapott megbízatás meggyőződése olyan mértékben, hogy ez határoz meg mindent? Elég mély-e ez a meggyőződés ahhoz, hogy még meghalni is készek vagyunk érte?

Tegyük magunkévá Pál meggyőződését, amit egy másik levelében így fogalmaz meg:

2Tim 1:7-8 Mert nem a félénkség lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem vállald velem együtt a szenvedést az evangéliumért, Isten ereje által,

2Tim 1:11-12 Ennek lettem én hirdetője, apostola és tanítója. Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kinek hittem, és meg vagyok győződve róla, hogy a nála letett kincsemet meg tudja őrizni arra a napra.

Nemcsak Pál meggyőződése lehet inspiráló, ösztönző arra, hogy teljes odaszánással végzett szolgálatban álljunk. Az apostoltól komolyabb példát ad maga Jézus Krisztus személye.

Jézusnak az elveszettek megmentésére irányuló szolgálat olyan meggyőződés volt, ami által kész volt meghalni is, hogy ezt a célt elérje. A meggyőződésének alapja nem egy elv, nem egy ideológia, nem egy parancs volt. Az Ő meggyőződésének kiindulópontja és meghatározó célpontja az elveszett ember. Meg volt győződve arról, hogy mindenki elveszett és senki sem tud önerőből kikerülni ebből az állapotból. Ezért Ő mindent megtett, hogy megmentse az elveszett embert.

*Példa neked Jézus? Miben? Legyen abban is, hogy meggyőződésből kész volt érted meghalni, hogy megmentsen! Kövesd Őt ebben is!

Hírdetés