Márk 16:1-8
1)Bevezetés
A lehető legtermészetesebb elvárás, hogy a halott, akit három nappal korábban eltemettek, ott van, ahová helyezték. Ez az emberi logika feltételezése, megállapítása. Ilyen értelemben az asszonyoknak, akik Jézus testét meg akarták kenni, nem keresték Jézust, mert tudták hova lett a holttest temetve, és biztosak voltak abban, hogy ott is van.
Mégis azzal szembesíti őket az ifjú ember formájában megjelenő angyal, hogy keresik Jézust. Rá kellett döbbenniük, hogy nincs ott, ahol feltételezték, így valóban keresőkké váltak. Eszükbe se jutott még a hajnali indulásukkor, hogy kereső munkába kell kezdeni. A kő elhengerítése nagyobb problémának tűnt nekik, minthogy ott lesz-e Jézus a sírban.
Mi bizonyíthatja azt, hogy Jézus valóban feltámadt? Az egyik legfontosabb tény, ami igazolja Jézus feltámadását, hogy keresni kell Őt. A ma élő embernek ez olyan üzenetként szól, hogy keresheti Jézust. Egy lehetőség, amivel vagy él, vagy nem.
Ma ezt szeretném kicsit körüljárni. Kit keresel az életedben? Keresed-e Jézust a feltámadt Megváltót?
2)A keresés háttere
A nők, akik a hét első napjának reggelén a sírhoz igyekeztek, azért mentek oda, mert úgy tudták, ott van, aki nekik fontos volt. Akkor még múlt időben gondolkodhattak, mert abban a hitben voltak, hogy Jézus nem él már. Ez a lelki, érzelmi hozzáállás az igyekezetük alapja, ami egyben a keresésük magyarázata is.
Ez a lényeg a keresésben. Kutatok valami után, ami nekem fontos, amire szükségem van.
Azt látom, hogy ilyen értelemben kevesen keresik ma Jézust. Nagyon sokan nem látják még be, hogy Őrá van szükségük, hogy az Ő személye lenne fontos számukra. Nincs ezzel kapcsolatban tapasztalatuk, ami megalapozná a keresést.
Kerestél már valamit, valakit? Biztosan. Végig gondoltad, olyankor mi zajlik benned? Tegyük most meg.
Kétféle keresést lehet értelmezni. Illetve több keresési mód van, de most én két szempontot szeretnék említeni. Az egyik olyan, amikor keresek valakit, vagy valamit, amit ismerek, amit már használtam, ami értékké vált, csak éppen most nem tudom hol van. Így kerestek az asszonyok. Mi így keresünk konyhai eszközöket, szerszámokat a műhelyben, íróeszközöket az fiókban, papírokat az asztalunkon.
A másik keresés olyan, amikor még nem ismerem amit, akit keresek, de valamiért szükségessé vált.
Így keressük az oltópontot, ha az első oltásra megyünk. Vagy így érdeklődünk egy orvos után, akit valaki ajánlott nekünk, hogy vegyük fel a kapcsolatot vele. Esetleg, ha nyári nyaraláshoz keresek helyszínt, ahol még nem jártam, elkezdek bizonyos szempontok alapján kutakodni a lehetőségek közül. Autó vásárlása előtt az internetet ezért böngésszük hetekig.
*Van már találkozási tapasztalatod Jézussal? Megérezted már, hogy Ő mennyire hasznos neked? Érzed azt, hogy most mintha nem lenne melletted? Hiányzik neked? Keresd Őt! Igen, ez a lehetőség azoknak is szól, akik már korábban találkoztak vele. Ez nemcsak a hitetlenek lehetősége és kötelessége.
Az alábbi zsoltár részletek is ezt bizonyítják:
Zsolt 9:11 Azért benned bíznak, akik ismerik nevedet, mert nem hagyod el azokat, Uram, akik keresnek téged.
Zsolt 34:5 Kerestem az Urat, és meghallgatott engem, minden félelmemből kimentett engem.
*Kedves Testvérek! Valljuk be, legtöbbször úgy szólítjuk meg az Urat, mint valamelyik családtagot, akiről tudjuk, hogy együtt van velünk otthon és akarunk mondani neki valamit, vagy kérdezni akarunk tőle. Ez bizonyos szempontból nem is baj. Viszont amikor nagy szükséghelyzetbe kerülünk, akkor komolyabbá válik az életünkben az igény az Úr jelenlétének megtapasztalására, a válaszaira, és ha ezek nem teljesülnek, elkezdjük keresni Őt. Ne szégyelld keresni az Urat, ha szükségben vagy!
*Kedves hallgató! Még nem találkoztál Jézussal, így nem tudod úgy keresni, mint egy ismerőst, egy tapasztalatok alapján bevált segítőt? Keresd úgy, mint egy ajánlott lehetőséget. Ne csak valamit keress, hanem Valakit.
Igen, ez fontos szempont, mert manapság az emberek nem a segítőt keresik az életük nagy kérdéseire, hanem a megoldást. Nem személyre vágynak, hanem megfoghatatlan segítségre.
Így vágyunk szabadságra, de nem keresünk szabadítót.
Így vágyunk boldogságra, de nem keresünk kapcsolatot, amiben boldogok lehetnénk.
Így vágyunk biztonságra, de nem keresünk védelmet garantáló személyt.
Így vágyunk erőre, de nem keressük azt, aki meg tud erősíteni minket.
Így vágyunk gyógyulásra, de nem sokszor félünk elmenni az orvoshoz.
Így vágyunk pénzre, de nem keressük azt a munkát és munkaadót, aki ezt megadhatja. Ezért nagy a kereslet a szerencsejátékra is.
Így vágyunk nyugalomra, de ezt nem valakitől várjuk, hanem eseménytől, programtól, tevékenységtől, amit mi szervezünk.
Így vágyunk megoldásokra, de nem keressük a biztos tanácsadót.
Így vágyunk tudásra, de nem keresünk jó tanítót, hanem autodidakta akarunk mindent elsajátítani.
És lehetne még sorolni, hogy mennyi mindenre vágyunk, de azt emberektől, vagy bármilyen személytől függetlenül szeretnénk megélni. Mintha tudat alatt is harcolnánk a kapcsolatok elkötelező hatásától. Igen, sajnos ma nagyon erős az emberekben a függetlenség törekvése. Sokan nem tudnak, nem akarnak elköteleződni senki felé.
Pedig a Jézus keresésnek ez egy fontos jellemzője.
Senki ne gondolja, hogy Jézus aktivitása akkor kezdődik, amikor találkozunk vele. Nem. Ő már sokkal régebben mindent megtett, hogy a vele való kapcsolat értelmes, hasznos, eredményes legyen. Ő megszületett, szolgált és meghalt az emberért. Ezzel mindent elvégzett, hogy Ő váljon az előbb felsorolt hatású személlyé. Így Ő hatalmas dolgokat végzett el értünk. Ennek eredményét ajándékba kínálja, de valóban elköteleződést is vár érte. Nem azért, hogy megfizessük az árát a munkájának, hanem, hogy hatékony lehessen az Ő tettének a eredménye.
Gondoljunk csak bele!
Ha egy gyerek minden héten más iskolába menne, más tanárokat hallgatna, jó lenne az a tanulásának?
Ha egy beteg mindig más orvoshoz menne a kezelései, gondozása során, az megnyugtató lenne neki?
Szükséges az elköteleződés, és jónak is tartjuk ilyen esetekben. Akkor miért félünk attól az elköteleződéstől, ami Jézushoz kapcsolna minket?
Annak örülünk, ha valaki ragaszkodik hozzánk, de mi nem akarunk ragaszkodni, kötődni senkihez?
Tehát keresd az Urat, keresd Jézust, mert Őrá van szükséged! Nemcsak személytelen megoldás kell, nem a szerencsének kell működni. Mivel minden probléma, baj, nehézség oka az Istentől való elszakadás, olyan személy kell, aki vissza tud vezetni hozzá. Ez pedig nem más, mint Jézus.
3)Hol keresd Jézust?
Máriáék tudták, hol keressék Jézust. Ha valakiben ma felébredt a vágy arra, hogy keresse Jézust, tanácstalan lehet, merre induljon. Hol lehet, hol kell keresni Jézust?
Erre többféle választ is adhatunk.
Nem túlzás, ha azt mondom, hogy bárhol kereshető Isten. Hiszen Övé a föld és bárhol elérhető itt a földön.
Pál így beszélt erről Athénban:
Apcs 17:26-28 Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész színén, és előre meghatározta rendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatnák és megtalálhatnák, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, amint költőitek közül is mondták némelyek: Az ő nemzetsége vagyunk.
Nincs messze tőlünk, bárhol elérhető, csak figyelmesnek kell lenni.
A teremtett világ, a természet is segít megtalálni Istent, Jézust.
Róm 1:19-20 hiszen ami Istenből megismerhető, nyilvánvaló előttük, mert Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Mert ami benne láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva alkotásaiból megérthető és meglátható.
Hadd tegyem hozzá, hogy nem ezeken túl van egy jobb lehetőség, hogy aki keresi Jézust, megtalálja. Ehhez is hadd idézzek a Bibliából. Egy szombati gyógyítás után, amikor a zsidók üldözni kezdték Jézust és azon voltak, hogy megöljék Őt, ezeket mondta többek között.
Ján 5:39-40 Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert úgy vélitek, hogy azokban van az örök életetek, pedig azok rólam tesznek bizonyságot, de ti nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen!
Ebben a gondolatban is megjelenik az, hogy valamit keresnek, és nem valakit. Az örök életet kutatják, de nem keresik azt, aki megadhatja azt.
Ami még lényeg, hogy az írást említi a kutatás eszközeként. A zsidók az örök életet keresték az írásokban. Jézus azt mondta, hogy az írás róla beszél és rajta keresztül kínálja az örök életet. Ezért az írásban Őt kell keresni, mert Őt lehet megtalálni.
Tehát a legjobb eszköz arra, hogy valaki keresse és megtalálja Jézust a Biblia. Nem felületes olvasgatás kell hozzá, hanem őszinte kereső elmélyülés.
4)Összegzés
Talán most, hogy már egy éve tombol a koronavírus járvány, sokan felteszik a kérdést, hogy hol van most Isten? Bár most nem tudunk párbeszédet folytatni, de hadd kérdezzek valamit azoktól, akik tényleg felteszik ezt a kérdést. Ez csak most kérdés, amikor baj van, amikor veszteségek érnek minket, amikor már elviselhetetlen a korlátozó szabályozás, vagy eddig is kérdés volt? Ez azért fontos, mert a válasz ebből adódik. Isten most is ott van, ahol a baj előtt volt. Ha a békés időben is magad mellett tudtad és építettél is a jelenlétére, akkor tudod, hogy most is veled van. Ha a problémamentes időszakban nem kerested, mert nem volt fontos neked, hol van, akkor most miért kéred számon, hol van?
Mindez nem azt jelenti, hogy nem lehet keresni. Sőt. Fontos keresni. Nem számonkérőn kérdőre vonni, hol van, hanem keresni. Indulj el és keresd őt! Kereshető, mert él, mert feltámadt.
- Ha még nincs tapasztalatod a Jézussal való kapcsolatról, keresd úgy, mit egy ajánlatot. Szeretettel ajánlom neked úgy, mint aki mindenben tökéletes megoldás neked.
- Ne csak megoldást keress, hanem a megoldást adó személyt, Jézust!
- Légy figyelmes, mert sok helyen észreveheted! De ami a legjobb eszköz a keresésre, az a Biblia. Használd, hogy megtaláld Jézust!