Máté 24:6-10
1)Bevezetés
Három nappal azután vagyunk, hogy Ukrajnában elindultak a harcok. A kezdeti döbbenet után valamelyest nyugodtabbak lehetünk. Bár nem felhőtlen nyugalomról van szó most sem.
Nagy kérdés, hogy értékelhetjük ezt a helyzetet? Mire késztethet ez bennünket? Hozhat-e bennünk, közöttünk valamilyen változást? Miben és mivel erősödhetünk meg ebben a helyzetben?
2)Értékrend változás
Látva a híradásokat, benne a civil emberek helyzetét bemutató képeket, átélhetjük az értékrend formálódását magunkban. Amikor emberek egy bőröndnyi csomaggal kénytelenek elhagyni otthonukat, sőt országukat is, tudva, hogy otthonuk, lakásuk veszélynek van kitéve, elgondolkodhatunk, arról, hogy állunk az anyagiakhoz való viszonyunkban.
Felismerés született meg bennem. Minél nagyobb a nyugalom az életünkben annál inkább hajlamosak vagyunk jelentéktelen dolgokon aggódni, jelentéktelen kérdéseken problémázni, azokról vitázni.
Engem így ez a helyzet arra is figyelmeztet, hogy gondoljam át a pillanatnyi értékrendemet. Gondoljam végig, mik foglalkoztatnak a hétköznapokban, milyen témákban szállok vitába másokkal, milyen elvárásaim vannak a környezetemben élőkkel. Elképzelhetem, ezek hogyan változnának, ha egy bőröndnyi csomaggal kellene elindulnom másik országba.
3)Menekülés, vagy helytállás?
Csodálom a Kárpátalján szolgáló testvéreket. Többen megküzdve félelmükkel, arra a döntésre jutottak, hogy maradnak és igyekeznek helytállni a segítségnyújtásban. Azzal együtt, hogy veszélynek vannak kitéve, vállalják a maradást.
Több ez, mint adománygyűjtés és azok szétosztása. Ez egy jelenléttel biztosított lelki szolgálat is. Egy hatalmas erőpróba. Erőpróba olyan értelemben, hogy maguk is megmérettetnek, milyen szinten működik az erőforrás az életükben. Tudnak-e békességet közvetíteni Jézustól, aki azt mondta, hogy az én békességemet adom nektek. Tudnak-e erősek maradni abban a Krisztusban, akiben mindenre van erő?
Ez is tanulság. Én hogy viselkednék? Persze ez vezetőként egészen más megközelítést nyer. Mégis úgy gondolom, Krisztus követőjeként mindenki elgondolkodhat a szerepén egy ilyen súlyos helyzetben.
Számomra így, a közeli, de mégsem személyesen átélt háború egy felkészülési lehetőség, hogy átgondoljam miben kell igazán szerepet vállalni lelkipásztorként, hívő emberként. Gondoljuk ezt át mindannyian!
4)Jézus bátorítása
Azoknak a tanítványoknak, akik érdeklődtek arról, hogy mi lesz a jele a világ végének, a felolvasott választ is adta. Ez csak egy részlet, de a mostani helyzetre leginkább ráillik.
Lássuk, hogyan készít fel Jézus a világvégét megelőző időszakra eseményekre Jézus!
Ne rémüljetek meg!
Jézus az első jelek között beszél a háborúkról, háborús hírekről. Ehhez azt a tanácsot adja, ne rémüljetek meg.
Abban az értelemben nem meglepő Jézus tanácsa, hogy Ő mindig a békességet kínálta, erre szólított fel, gyakran mondta, hogy „Ne féljetek!”
Ebben az esetben azonban kincsit furcsa a biztatása. A furcsaságot nekem a hozzá fűzött indoka jelenti. Ne rémüljetek meg, mert ez még nem a vég. Mintha azt mondaná, hogy most még nincs miért félni. Az igazi félelem akkor lesz jogos, ha jön a vég. Ha a vég érkezne el, akkor félhetnénk, de a háború, a nyomorúság, az éhínség, a földrengés, a kínvallatás, a mártírhalál nem kell, hogy megijesszen minket. Hát ez kicsit fura.
Mi állhat Jézus bátorítása mögött? Úgy látom, hogy nem egyszerű féleleműző vigasztalást akar mondani, hanem rámutatni kíván arra, hogy mi az igazi veszély és mi nem az. Illetve, hogy a bekövetkező borzasztó események valójában miért is veszélyesek.
A dilemma feloldását segíti, ha felteszünk egy kérdést. Mit vehet el egy háború, éhínség, földrengés, kínvallatás, és mit vehet el az, ha elérkezik a világ vége? A katasztrófák, emberi események elvehetik házunkat, vagyonunkat, értékeinket, szeretteinket, sőt még a saját életünket is követelhetik, de az élet lezárultáig még mindig megadja a lehetőséget a megtérésére és a szolgálatra. Ha eljön a vég, akkor viszont ez a lehetőség teljesen megszűnik.
Én azt látom, hogy Jézus a szavaival arra is tanítani akar minket, hogy az életet egy lehetőségnek tekintsük. Lehetőségnek a megtérésre és a szolgálatra. Ez a lehetőség életünk végével, vagy az elérkező véggel megszűnik.
Így is mondhatnánk: Ne rémüljetek meg, mert ezzel még nem lesz vége a lehetőségeknek. Még lesz lehetőség megtérni, lesz lehetőség szolgálni, segíteni, bátorítani, vigasztalni, bizonyságot tenni. Akkor rémüljetek meg igazán, amikor a vég érkezik el, mert akkor mindezt a lehetőséget elveszítitek.
Ezt megértve feltettem a kérdést: Mit féltek most? Mit tartok igazán értéknek és miért a békés időszakban? Mitől félek ebben a helyzetben, amiben vagyok? Ott van-e bennem, hogy az élet igazi kincse az, hogy van lehetőség elmélyülni a kegyelemben és ezt közvetíteni minden embernek?
Veszély a veszélyben
Nem szeretném fölényesen azt mondani, hogy a háború, az éhínség, a kínzás az nem probléma, nem félelmet keltő körülmény. Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy ezekkel nem is kell törődni és érzéketlenül viszonyulni azokhoz, akiket lebénítóan megijeszt az ilyen helyet, akár a mostani állapot. Ezek valóságok problémák, hatalmas megpróbáltatások.
De azt szeretném megértetni, hogy nem önmagukban a jelenségek a veszélyek, hanem van bennük egy közvetett veszély. Ez pedig a hit megtagadása, a megtévesztés térnyerése. Nem azt kell látni kockázatnak, hogy oda lesz minden, amit évtizedek alatt megszereztünk, hanem hogy el ne forduljak attól, amit Krisztus a halálával szerzett meg és ajándékba adott nekem.
5)Összegzés
Ami nem a véget hozza el, attól ne rémüljünk meg!
A vég sem amiatt legyen félelmetes, mert menni kell, hanem a lezáruló lehetőségek miatt.
Könyörögjünk azért, hogy a vég előtt az igazi értékek erősödjenek bennünk!
Takács Zoltán igehirdetései 