“… mert a jutalomra tekintett.”

Zsidók 11:24-29

1)Bevezetés

Délelőtt arról szóltam, hogy dönteni – az örök élet kérdésében – addig lehet, míg élünk. Most egy újabb döntési témában szeretnék szólni, de kicsit más szempontok alapján. Egy konkrét személy, Mózes döntéséről, választásáról lesz szó.

Előzetesen annyit hadd állapítsak meg, hogy a döntéseink a jövőbe mutatnak. Egy döntéstől azt várjuk, hogy a jövőnkre nézve jelentsen változást, hozzon pozitív eredményt.

2)Mit választott Mózes?

Néhány szó hadd essen Mózesről. Mózes olyan időszakban született Egyiptomban, amikor a Fáraó azt a parancsot adta ki, hogy az újszülött héber fiúkat dobják a Nílusba. (2 Mózes 1:22) A szülei szembe szállva a Fáraó döntésével három hónapig rejtegették a gyermeket, majd egy kosarat készítve, szurokkal bevonva, a gyereket abba helyezve a Nílusra tették. A gyermeket a Fáraó lánya találta meg és nevelte fel.

Mózesben valahogy összeállt a kép, hogy ő valójában nem a fáraó lányának gyermeke, hanem a rabszolgaságban élő zsidók közül való. Ez egy döntési helyzet elé állította. Mózes elutasította azt, hogy továbbra is a fáraó lányának gyermeke maradjon, és ezzel élvezze a helyzettel járó összes előnyt, lehetőséget. Ehelyett inkább azt választotta, hogy a héberekkel vállal közösséget. Ennek részletes folyamatát nem ismerjük teljes mértékben.

Ezzel a döntésével mit választott Mózes? Az együtt szenvedést a néppel. Mit utasított el? A gyönyörűséget, a jólétet, a kényelmet, a rangot, a pozíciót, a gazdagságot. Normális egy ilyen döntés? Látszólag nem, de amennyiben megéri, akkor igen. A levél részlet annyit említ, hogy azért tudta meghozni ezt a döntést, mert a jutalomra nézett. Tehát megtalálta, miért éri meg ezt a döntést meghozni.

Milyen jutalom lehetett az, amire nézve Mózes vállalta ezt a döntést? Ezeket csak a Biblia összefüggéseiből állapíthatjuk meg, konkrétan nem találtam leírva. Hiszen a Kánaán földjére történő belépést sem élhette át. Nem tehette a lábát arra a földre, amit Isten megígért az ősatyáknak. A jutalom – főleg annak fényében, hogy az újszövetség hithősei között olvasunk erről – az az örök élet lehet, amit mi is várhatunk.

Pál ezt így fogalmazza:

Fil 3:13-14 Testvéreim, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve célegyenest futok Isten felülről való elhívásának jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van.

Kol 3:23-24 Bármit tesztek, lélekből tegyétek, úgy, mint az Úrnak, ne pedig úgy, mint embereknek, tudva, hogy az Úrtól veszitek az örökség jutalmát; mert ti az Úr Krisztusnak szolgáltok.

Mózes is valami hasonló jutalomra nézve választotta a néppel való együtt szenvedést. Nem földi megjutalmazást várt, hanem mennyeit.

Egy személyes vélemény. Mekkora jutalom lehetett megjelenni Jézus mellett a megdicsőülés hegyén Illéssel együtt! Micsoda jutalom volt beszélgetni a Krisztussal a haláláról!

3)Az együtt szenvedés, mint választási lehetőség

Mózes, mint hithős lehet-e példa nekünk? Kell-e úgy rá tekinteni, mint akinek a döntését követni szükséges? Én úgy látom mindenképpen.

A mai hívő ember előtt is egy választási lehetőség, hogy az Isten népével való együtt szenvedést választja, vagy a néptől való elszakadást.

Miben állt Mózes együtt szenvedése?

Volt olyan része is, hogy velük együtt szenvedett. Még Egyiptomban a csapások alatt, és az azt követő uralkodói döntések miatt a néppel együtt szenvedett.

Volt olyan formája is, hogy a népért szenvedett, amikor ő hallgatta a Fáraó kritikáit, kifogásait, fenyegetéseit.

Aztán a vándorlás során a velük való szenvedés bizonyos értelemben a miattuk való szenvedést is jelentette.

Úgy érzem, ez mind benne volt Mózes felvállalt szenvedésében.

Mit érezhetett, amikor egymás után jöttek a csapások? Mi lehetett a szívében, amikor nemhogy enyhült volna a rabszolga munka terhe, hanem súlyosbodott? Mi foglalkoztathatta, amikor szemtől szemben kellett hallania a fáraó fenyegetéseit? Vagy amikor a nép állt vele szemben, mert megkapták a parancsot a nehezítő körülményekre?

Egy kis részletet lássunk:

2Móz 5:21 Azt mondták nekik: Nézzen rátok az ÚR, és ítéljen meg titeket, akik rossz hírbe kevertetek minket a fáraó előtt és a szolgái előtt, mert fegyvert adtatok a kezükbe, hogy megöljenek minket. Ekkor Mózes visszament az Úrhoz, és azt mondta: Uram, miért engedsz rosszul bánni ezzel a néppel? Miért küldtél engem ide? Mert attól fogva, hogy bementem a fáraóhoz, hogy a te nevedben szóljak, rosszabbul bánik e néppel. Te pedig nem szabadítottad meg a népedet.

Mit érezhetett, amikor a vándorlás alatt maga a megszabadult nép szállt vele szembe és kérte számon sok mindenért? Erre is nézzünk egy példát:

2Móz 17:3-4 De a nép szomjazott, és így zúgolódott Mózes ellen: Miért hoztál ki minket Egyiptomból? Hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és jószágainkat? Mózes pedig így kiáltott az Úrhoz: Mit cselekedjem ezzel a néppel? Kevés híja, hogy meg nem köveznek.

Egyik kérdéssel kapcsolatban sem jutott arra a döntésre, hogy nem folytatja a néppel való utat. Hogy látjuk, logikus lett volna? Valós döntési helyzetként el tudjuk képzelni? Teljes mértékben.

Ha egy közösségben nehézséget élünk át, természetes reakció, hogy kilépjünk abból a csoportból. Magától értetődő lehetőség az önvédelem gondolata ilyenkor.

Térjünk vissza a kérdéshez! Példának kell tekinteni Mózest abban, hogy inkább vállalta a néppel való szenvedést? Példa a kibővített szenvedési megközelítések tekintetében is? A néppel, a népért, és a néptől való szenvedésben is kitartott, nem változtatta meg a döntését.

Én úgy látom, teljes mértékben igaz ez. Nekünk is dönteni kell és a döntés hátterében ezek a részletek állnak. Ha éri valami a közösséget, vállalom a velük való szenvedést. Ha én kapok valamit a gyülekezettel kapcsolatban, vállalom az értük való szenvedést. Ez valósul meg egyébként minden szolgálatnál, nehézségnél, akadálynál. Ezt még Jézus is megélte:

Márk 9:17-19 És valaki a sokaságból így válaszolt: Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van, és valahányszor ez erőt vesz rajta, földre teperi, ő pedig tajtékzik, a fogát csikorgatja, és megmerevedik. Mondtam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták. Ő erre azt mondta: Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedjelek el titeket? Vezessétek hozzám!

Ha én kapok épp valamit a közösségtől, akkor is vállalom a velük együtt szenvedést, amiben megvalósul a miattuk való szenvedés.

Erre egyébként általános tanácsa is van a Bibliának:

Ef 4:1-3 Kérlek azért titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok elhívatásotokhoz méltón, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal és szelídséggel, türelemmel, viseljétek (szenvedjétek) el egymást szeretetben, és igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékében.

*Testvérem! Hogy állsz a kérdéssel? Döntöttél-e már abban, hogy vállalod az együtt szenvedést Isten népével együtt? Kitartasz-e emellett, amikor már jön is a szenvedés Isten népe között? Megvannak-e a lemondásaid, áldozataid a közösségért? Kitartasz-e akkor is ezekben, ha nem olyan a fogadtatás, amit elképzeltél? Úgy látom, az, hogy ma sokan nem akarnak ténylegesen csatlakozni gyülekezetekhez, csak részt vesznek az alkalmaikon, a döntési nehézséget igazolja. Azért nehéz, mert látják, érzik, ez akár szenvedést is okozhat.

*Tegye fel mindenki magának a kérdést: Mivel szolgálom én a gyülekezetet? Mit vállalok érte? Mit végzek a testvérekért, a közösségért? Lehet-e ebben többet vállalni? Milyen gyakori a szolgálatom? Vannak napi, heti rendszerességgel végzett feladataim? Örömmel végzem, vagy úgy kell noszogatni? Ha lehetőséget látok, egyből elindulok, vagy megvárom, hogy személyesen megkérjenek?

*Még egy komoly kérdés. Volt már olyan, hogy egy szolgálatban az merült fel benned, hogy ezt is én csinálom, más meg alig végez valamit? No ilyenkor benne vagy a népért való szenvedésben, de épp kísért az Ördög. Rávesz, hogy nézz másokra és hozzájuk mérd magadat. Ez a nagy becsapás. Miért? Mert elveszi a figyelmedet a lényegről. A lényeg ugyanis nem az, hogy másokhoz képest mit és mennyit végzel, hanem az, hogy a rád bízott feladatokat elvégzed-e?

Mi segít megállni, helytállni, kitartani? Ami segített Mózesnek. A jutalom. Az elhívás jutalmának tudata és az arra nézve hozott döntés. Nem az emberi dicséretek, elismerések kell hogy motiváljanak minket. Az Isten jutalmáért kell tenni. Persze megjegyzem, hogy ettől megköszönhetjük a munkáját azoknak, akik szolgálnak. Szolgálóként nem jó, ha ezt követelem és elvárom. Ha ez működik bennem, akkor épp gyenge vagyok az elhívásban.

Végül még egy biztatás:

1Kor 15:58 Azért, szeretett testvéreim, legyetek eltökéltek, rendíthetetlenek, mindenkor buzgólkodva az Úr dolgában, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s