A Szentlélek mindenkivel megérteti magát

ApCsel 2:1-13

1)Bevezetés

Miért jött Jézus ebbe a világba? Miért küldte el a Szentlelket, miután Ő a mennybe ment? Ahhoz, hogy Jézus és a Szentlélek személyének jelentősége személyessé váljon az életünkben, érdemes ezeken a kérdéseken gondolkodni. Előzetesen máris megfogalmazhatjuk a választ. Jézus azért jött, hogy Istent bemutassa és az Ő szavát közel hozza. A Szentlélek pedig Jézusra mutat.

Zsid 1:1-2 Miután sokszor és sokféleképpen szólt Isten hajdan az atyákhoz a próféták által, ez utolsó időkben Fia által szólt hozzánk,…

Ján 15:26 Amikor pedig eljön majd a Vigasztaló, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd bizonyságot tesz rólam.

Ezekből pedig születik még egy kérdés. Miért kell nekünk bemutatni az Atyát és Jézust? Azért, hogy tanúivá váljunk nekik. Ezt maga Jézus is kifejezte a mennybemenetele előtt.

Apcs 1:8 De erőt kaptok, amikor a Szentlélek eljön rátok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában és a föld legvégső határáig.

*Az idei Pünkösdön legyen ez a kérdés: Mennyire tud a Szentlélek Isten és Jézus tanújává tenni? Mennyire értem, hogy mit akar a Szentlélek által elvégezni Isten? Vagy a címhez kötődve, mennyire tudja megértetni magát velem a Szentlélek?

2)Ígéret teljesül

A Pünkösd napján végbement esemény Isten és Jézus ígéretének teljesülése. A távozó Jézus emlékeztetett:

Apcs 1:4-5 Amikor együtt volt velük, meghagyta nekik, hogy ne menjenek el Jeruzsálemből, hanem várják meg az Atya ígéretét, amelyről azt mondta: Hallottátok tőlem, hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban nemsokára Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni.

Mit váltott ki az apostolokból ez az emlékeztetés?

Én úgy látom, hogy vagy nem értették, vagy teljesen félreértették. Nem a Szentlélekről, annak hatásáról, megjelenési formájáról érdeklődtek, hanem az Izráelben felállítandó királyságról kérdezősködtek.

Jézus rávilágít ott, hogy nem ez a lényeg. Nem időkről kell kutakodni, nem formális változásokon kell gondolkodni, nem látható hatalom megnyilvánulásokon kell gondolkodni. Inkább kellene azzal törődni, hogy mit fog okozni a Szentlélek megérkezése. Erőt kaptok általa és így lesztek tanúk.

Mi már túl vagyunk ennek az ígéretnek a teljesülésén. Ma nem csoportosan kapjuk a Szentlelket, hanem mindenki életében személyesen kezdi el a munkáját, és vezet Jézushoz és tölt be minket. A célja ugyanaz. Erővel felruházni, hogy tanúvá legyünk.

*Rád is vonatkozik Isten ígérete. A Szentlélek a te életedet is Jézushoz akarja vezetni. A Szentlélek veled is meg akarja értetni, hogy mi a terve veled Istennek. Figyelsz erre? Engeded ennek a teljesülését?

3)Teljesül az ígéret

Jézus tehát felment a mennybe és tíz nap múlva1 megérkezett az ígéret. Milyen lehetett úgy várni, hogy nem tudták milyen formában és mikor érkezik a Szentlélek? Milyen egyáltalán Isten ígéreteire, munkájára várni? Milyen érzés reménységgel lenni olyan esemény iránt, amiről alig tudunk valamit? Ez nagyon nehéz.

Ez a kis részlet nagyon elgondolkodtatott, hogyan tudunk ma várni Isten munkájára? Mennyire türelmesen figyelünk mit akar végezni, hogyan akar abban felhasználni? Mennyire hagyjuk, hogy a Lélek mozgósítson, egy helyre tereljen, előkészítsen minket az ígéretek, változások átélésére. Ha Lukács jónak látta megemlíteni, hogy együtt voltak mindannyian, amikor a Szentlélek kitöltetett, feltételezhetjük, hogy ez nem volt így mind a 10 napban. Akkor viszont működött Isten és hatékony volt.

*Hiszem, hogy Istennek vannak ma is ígéretei. Ahhoz, hogy ezt lássuk abban is türelmes figyelemre van szükség, hogy meglássuk, meghalljuk és megértsük. Ahhoz, hogy ebből közösségi küldetés legyen, nemcsak együtt kell lenni egy helyen – de ez is fontos – hanem egységessé kell válni. Akarod, hogy ezek megvalósuljanak az életedben?

*Van egy félelmem. Olyan, mintha egy sablonkövető mechanizmus alakult volna ki az egyházban. A legtöbb gyülekezetben egyező programtípusok valósulnak meg évről-évre. Mintha meg sem kérdeznénk Istentől, hogy ez a feladatunk? Bizonyos szempontból érthető. Ugyanis a legnehezebb dolog a szolgálatban, elkérni Istentől a feladatot és megvárni, hogy közölje, mit kell csinálni. Azt figyeltem meg bizonyságtételekben, hogy olyan megmozdulások hoztak eredményt, amit a gyülekezetek konkrétan a saját állapotukra, helyzetükre építve indítottak el, megértve abban Isten vezetését.

*Elkezdjük Isten akaratát keresni?

4)A „körítés” és a lényeg

Amikor elérkezett a zsidók aratási ünnepe, a Páska, furcsa jelenségek történtek. Szélrohamhoz hasonló zúgás támadt és lángnyelvek jelentek meg abban a helyiségben. De nem ez volt a lényeg. Ezek csupán figyelemfelkeltő részletek. Nem ez a középponti elem. A lényeg, hogy a Szentlélek betöltötte a tanítványokat és elkezdték az emberek számára érthetővé tenni „az Isten felséges” dolgait. Igen, a Szentlélek azt akarja, hogy érthetővé váljanak Isten dolgai. Erre akar használni minket is.

Jusson csak eszünkbe, hogy mit mondanak általában az emberek, ha szóba kerül a Biblia és annak olvasása? Á, nem értem én azt. Ki érteti meg az emberekkel a Biblia üzenetét? A Szentlélek. Közvetlenül, és rajtunk keresztül.

Zavar, döbbenet, csodálkozás

Amikor a nagy zúgásra összegyűlt sokaság szembesült azzal, hogy saját nyelvükön értik az apostolok beszédét, zavar keletkezett, megdöbbentek és csodálat töltötte el őket. Mi váltotta ki ezeket az érzelmi reakciókat? Csupán a megmagyarázhatatlan jelenség? Ez is benne lehetett. Én úgy látom, hogy maga a hallott információ is.

Igen, várható ilyen hatása annak, amikor a Szentlélek elkezdi megértetni valakivel az Isten felséges dolgait. Összezavarodik, mert olyan új dolgokat hall, ami az addig szerzett információk többségével ellentétes. Ledöbben, mert félelmetes élmény a személyesség az élő üzenetekben. Ugyanakkor csodálatot is vált ki, mert különlegesen érezhető benne Isten szeretete, kegyelme.

*Átéltél már ilyet? A Szentlélek kijelentése átvezetett már az összezavarodáson, a döbbeneten és eljutottál a csodálatig? Kívánom, hogy így legyen.

Mindehhez volt erejük a Lélek által

A Lélek valóban betöltötte erővel is a tanítványokat – bár ezt leginkább Péter prédikációjában látjuk – hogy közvetíteni tudták Isten felséges dolgait. Elengedhetetlen ez az erő.

*Éreztél már gyengeséget, félelmet, amikor Isten üzenetét kell közvetíteni? Ennek leküzdéséhez a Szentlélek megerősítő munkája kell.

Kell az erő, mert nem mindig a csodálatig jutnak el az emberek. Van, aki gúnyolódni fog, ha üzenetet hall. Van, aki elutasítással reagál. Van, aki megsértődik Isten üzenete miatt. Ezeket a reakciókat nehéz átélni. Jézus erre készített minket is, amikor azt mondta, ha elutasítanak titeket, engem utasítanak el.

*Legyen erőnk a Lélek által kijelenteni Isten nagyságos dolgait!

5)Összegzés

Istennek az a célja, hogy megértsd Őt és te is eszköz légy abban, hogy mások is megértsék. Ehhez ajánlja a Szentlélek munkáját a te életedbe is!

1Ezt az ünnepi időpontokból és az Apcsel 1 információi alapján tudjuk. Húsvét /Páska/ és Pünkösd között 50 nap van, ebből 40 napig Jézus feltámadt állapotban még többször megjelent, majd ezután ment a mennybe. 10 nap maradt Pünkösdig, amikor kitöltetett a Szentlélek.

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s