Titokzatos egység – Szentháromság

Ézsaiás 61:1-3

1)Bevezetés

A keresztyén hit legnehezebb kérdését érintjük ma. Ez a szentháromság.

Fontos tudni, hogy a szentháromság, mint kifejezés sehol nem található a Bibliában. Ez egy későbbiekben kialakult teológiai fogalom. Természetesen van szó a Bibliában arról, hogy három személy az Isten, akik egységet alkotnak. Így az Írásból kikövetkeztetett fogalom és elmélet a szentháromság.

Ahogy Pünkösdkor is érintettem, úgy most is inkább arról lesz szó, hogy az isteni személyek hogyan működnek, milyen szándékuk van felénk emberek felé. Arról tettem említést, hogy a Fiú azért jött, hogy bemutassa az Atyát. A Szentlélek azért érkezett, hogy bizonyságot tegyen a Fiúról. Ez is bizonyítja, hogy egy nagyszerű összefogás valósul meg a három személy között.

2)Prófétai küldetés vallomás

A mai igénk Ézsaiásnak egy személyes küldetési vallomása. Minden bizonnyal ő magára is értelmezte ezt a helyzetet. Ő is az Úr felkentje volt, akinek feladatott adott Isten.

Ezeket a sorokat olvasta Jézus Názáretben, és utána hozzátette, hogy ma teljesült ez a fületek hallatára. Tehát nemcsak egy személyes vallomása volt Ézsaiásnak, hanem egy prófétai kijelentés is.

Tovább is vihetjük a gondolatot. Ha Ézsaiás a Lélek által felkent szolga, majd később a Megváltó Jézus is ezt tekintette személyes küldetésének, mi tekinthetünk-e úgy ezekre a sorokra, mint a feladatunknak az egyik leírását? Mindenképpen.

Úgy hiszem, hogy Krisztus nem konkrétan csak a lábmosásra mondta, hogy példát adtam nektek, hogy ahogy én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Ez a példaadás Jézus teljes szolgálatára igaz.

Azt fogjuk ma végig gondolni, hogy az emberért együttműködő három isteni személy mit tart fő feladatának. Ez alapján pedig azt a kérdést vizsgáljuk, hogy milyen szinten vagyunk követői a három egy istennek.

3)Az Úr Jézus célcsoportjai

Felsorolás formájában nézzük meg, kiket említ a próféta, akik felé küldetése van!

  • Alázatosak (szegények)
  • Megtört szívűek
  • Foglyok
  • Megkötözöttek
  • Gyászolók
  • Csüggedtek

Azt közli az Írás, hogy Istennek ők a fontosak, rájuk fordítja figyelmét és megmentő szeretetét. Nem mintha nem lenne általános a felajánlott kegyelem, de neki a felsoroláshoz köthető személyek fontosabbak, mivel ők abban a társadalomban, ahol élnek, kevesebb figyelmet, megbecsülést kapnak.

*Hadd kérdezzem, volt-e már valamelyik jellemző igaz rád az életed során? Ha igen, megengedted-e Jézusnak, hogy segítséget adjon abban az állapotban? Lásd be és fogadd el, hogy Ő azért jött, hogy az ilyen helyzetben, állapotban lévőknek segítsen. Mindenki részére van hasznos mondanivalója, van hathatós segítsége.

*Az a következő kérdés, hogy Jézusnak szándékában áll-e most, a mai időben ezt a küldetést folytatni? Állíthatjuk-e, hogy a három egy Istennek ma is ez a fő elhatározása? Kijelenthetjük-e, hogy akik az Atya által Jézushoz jutottak és a megtéréssel vették a Szentlelket, a szentháromság Istenének felhatalmazottai lettek a küldetés folytatására? Mindenképpen. Ezeket a küldetést betöltő Jézus többször konkrétan el is mondta.

4)Személyes és közösségi vállalás

El tudjuk-e mondani, hogy az Úrnak lelke van rajtunk? Sőt nemcsak rajtunk, hanem bennünk? El tudjuk-e mondani, hogy felkent minket az Úr? Állíthatjuk-e, hogy minket is elküldött az Úr? Teljes mértékben.

Miért van bennünk az Úr Lelke? Miért lettünk mi is felkenve királyi papságnak, szent nemzetnek? Mire nézve értelmezhető a küldetésünk? Úgy látom, hogy itt van egy fontos összegzés nekünk. A mai megváltott egyének és az általuk alkotott közösségek úgy tölthetik be a küldetésüket, ha a Megváltójuk küldetését követik.

Hova mennek ma a megtört szívűek, a megkötözöttek, a rabságban élők, a gyászolók, a csüggedt állapotban lévők? Hol látnak megoldási lehetőséget, várható segítséget a problémáikra? Az igazság az, hogy nem tudom teljes bizonyossággal mondani, hogy hova mennek. Talán odafordulnak az ezotériához.1 Kíváncsiskodnak a keleti vallásokban. Megvásárolják a szép számban megjelenő önsegítő könyveket. Vannak, akik alkoholhoz, kábítószerhez nyúlnak és még inkább rabok, megkötözöttek lesznek. Sok lépést látunk, amit ma az emberek választanak. Ugyanakkor nagyon kevesen keresik fel az egyházat, a keresztyén közösségeket. S ha megkérdezzük őket, miért nem mennek el egy keresztyén gyülekezetbe, azt a választ kaphatjuk, hogy ott nem remélnek segítséget. Vagy azt mondják, hogy az egyház egyáltalán nem foglalkozik ilyen problémás egyénekkel. Esetleg rossz tapasztalatokról tesznek említést, miszerint az egyházban észre sem veszik, ha problémáit kívánja megosztani, lerázzák. Leginkább csak erkölcsi kioktatást és erőszakos megtérítési törekvést tapasztalnak.

Nagyszerű érzés, hogy az utóbbi időben kaptam olyan visszajelzést a gyülekezetről, hogy itt elfogadást, szeretetet kapnak az érkezők. Milyen jó lenne, ha mindenki ezt érezné! Milyen jó lenne, ha mindenki megtalálná a szükségleteire a segítséget.

A megtört szívű a sebeinek bekötözését

A foglyok a szabadulás útját

A megkötözöttek a felszabadítást

A csüggedő a bátorítást, az örömöt

A gyászoló a vigasztalást

Arra viszont figyeljünk, hogy nemcsak várni kell a nehéz helyzetbe lévőket, hanem menni kell hozzájuk, ha küldetést akarunk betölteni.

*Kívánjuk követni a példaadó Megváltót ebben a küldetésben? Akarjuk-e komolyan venni a nekünk is megfogalmazott misszió parancsot? Nemcsak az úgynevezett nagy misszió parancsot, (Máté 28:18-20) hanem a sok részletben nekünk adott küldetési felszólításokat? Higgyük el, hogy ebben találunk áldásokat!

5)A kegyelem és ítélet helyes aránya

Van egy részlet, amiről eddig nem beszéltem. A második versben olvasható küldetési cél, hogy hirdesse az Úr kegyelmének esztendejét és bosszúállásának napját. Ez is a küldetés része.

Fontos üzenetet közöl ez a részlet. A szolgálat része a kegyelem és ítélet hirdetése. A lényeg az, hogy ennek a helyes arányát tudjuk megtartani. A kegyelem évéről beszél és az ítélet napjáról. Mivel Isten kegyelme végtelen, türelme nagy, leginkább ezt kell hirdetnünk. Amíg élünk, az Isten kegyelmének idejét éljük. De fontos tudatni, hogy egyszer eljön az ítélet napja is, ami azt hozza, hogy mindenki oda áll Isten ítélőszéke elé.

Ne keverjük össze az arányokat! Úgy látom, ez is egy veszély. Az egyház könnyen hirdeti az ítélet fenyegetését miközben óvatos a kegyelem lehetőségének továbbadásával. Inkább sorolja az elvárásokat, minthogy emlékeztessen a lehetőségekre.

6)Összegzés

Az Atya mentő tervet készített a tőle elforduló embernek. Jézus a tervet végrehajtotta Isten Lelke támogatásával.

Ma is fennáll a menekülés lehetősége a megtört szívűeknek, foglyoknak, megkötözötteknek, csüggedőknek.

Ma is elengedhetetlen a Mester példáját követni. Segítséget kell adni az elveszetteknek.

1https://hu.wikipedia.org/wiki/Ezoterika

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s