Békességet és nem romlást tervezek

Jeremiás 29:10-14

1)Bevezetés

El sem tudjuk képzelni, milyen helyzetben is lehetett Isten népe, amikor ez a levél íródott. Mit kellett átélni, milyen dolgokat kellett feldolgozni Isten népének a leigázás, fogságba vitel idején?

Emiatt igazából nem tudjuk jól értelmezni sem, mivel nem érint minket az ige az eltérő helyzetünk miatt. Most csupán úgy tudunk gondolkodni az igén, mint egy felkészítő kijelentésen. Arra adhat tehát tanácsot, mire számíthatunk, ha valamilyen váratlan, kikerülhetetlen megpróbáltatás érne minket, amiben nem lenne döntési lehetőségünk, csupán elszenvedői lennénk a bekövetkező állapotoknak. Felkészítő arra nézve, hogy élhetjük meg az Úr visszajövetelét megelőző nehéz időszakokat.

2)Ha eltelik a hetven esztendő

Isten népe odáig jutott az Úrral történő szembe fordulás állapotában, hogy Istennek nem maradt más eszköze, mint a leigázás és a fogság. Természetesen ez nem volt előzmény mentes, azaz Isten nem váratlanul alkalmazta a büntető figyelmeztetést.

A könyv 25. részében olvashatjuk, hogy Isten 23 éven át küldte a prófétai kijelentés által a figyelmeztetéseit, de a nép nem figyelt rá, nem akarta elfogadni azt. Emiatt következett be a Babilóniai birodalom terjeszkedése és leigázó megjelenése. (3-4. v. 7. – nem hallgattatok meg. 8. v. – elhozatom és rázúdítom észak valamennyi népét.)

Már ekkor kapják az előrejelzést, hogy mindez visszafordíthatatlan és hogy meddig fog tartani. Ezt a mostani szakaszunk megerősíti, megismétli.

Mit tanulhatunk ebből?

Az egyik tanulság, hogy vannak helyzetek, amit nem lehet megváltoztatni. Ninivének volt lehetősége a változásra és változtatásra, Jeruzsálemnek nem. Nekik ki kellett tölteni a 70 évet. Csak azután következhet a változás. Vannak tehát olyan állapotok, körülmények, amelyek a mi generációnk idején nem változnak meg. Nehéz ehhez hasonló történelmi példát hozni. A negyven éves szocializmus hasonló volt, de rövidebb és nem volt konkrét időszakra vonatkozó kijelentés előtte. Az biztos, hogy amíg el nem érkezett a fordulat lehetősége, nem adódott lehetőség azt megváltoztatni.

*Milyen lehet úgy elkezdeni egy időszakot, amire nézve azt látjuk, hogy amíg élünk nem fog változni? Nem szűnik meg a nem kívánt helyzet, nem várható semmilyen fordulat. Nagyon nehéz.

*Ezt esetleg személyes életekre nézve tudom elképzelni. Valakinek amputálják a lábát és azt kell átélni, hogy a hátralévő éveiben láb nélkül kell élnie. Vagy valaki egy baleset folytán lebénul a teste alsó felére nézve és úgy kell folytatnia az életét, hogy ebben nem várhat változást. Milyen lehet az ilyen élet?

Milyen lehetősége nyílik ilyenkor az embernek? Ha a körülmény nem változik, hol kereshető változás? Önmagunkban. Erre adott Isten tanácsot a 29:4-7 versekben. A körülmények nem fognak változni, a ti hozzáállásotok változzon.

Ha eltelik, valóra váltom a jó szót.

Milyen lehet úgy reménységgel élni, hogy a távoli ígéretként teljesülő jó biztos, hogy nem nekem lesz jó? Ez is nehéz helyzet. Úgy kell a reménységet megélni, hogy azt tovább kell adni. De hogy lehet tovább adni olyan reménységet, amiből én semmit nem fogok kapni? Hogy lehet a jövőbe vetett bizalmat kialakítani a gyermekeinkben, unokáinkban, hogy tudom én abból semmit nem fogok meglátni, megérezni?

Nagyon alázatos, elfogadó, lemondó, mégis bizakodó lelkület kell hozzá. Annak belátása, hogy Isten az unokáimmal fog jót tenni, és erre folyamatosan emlékeztetnem kell őket.

3)Az idő múlása még nem hoz automatikus változást

Ha eltelik a 70 év, még ez nem jelent automatikusan változást. Mintha szükség lenne valamilyen lelkületi hozzáállásra. Ha segítségül hívtok, ha állhatatosan imádkoztok (12. v.)

Tehát a várakozásnak és a várakozás közben lezajló változásnak olyan szintre kell eljutni, hogy abból megtérés, megújulás, meghallgattatás és megtapasztalás következzen. Ezt kik fogják teljesíteni? Az unokák. Van-e ezzel kapcsolatban felelőssége az éppen fogságba hurcoltaknak? Mindenképpen. Semmiképpen nem szabad egy dacos, Isten iránt haragot megélő, az Urat hibáztató magatartással élni, hanem a jövőbe vetett bizalmat kell erősíteni, tovább adni.

Generációról generációra át kell adni az imádkozás, a könyörgés, az állhatatos imádkozás készségét. Kitartásra kell bátorítani, biztatni őket.

4)Összegyűjtelek, visszahozlak titeket

Milyen szépen hangzó ígéret ez. De valójában miről is van szó? Kik fognak visszatérni az eredeti lakóhelyre? Akik még soha nem is voltak ott, akiknek semmit nem jelent Jeruzsálem. Akik csak a nagyszülők emlékezései alapján tudják, volt egy régi otthon.

Hogy érhető el, hogy visszavágyjon az a generáció, aki nem is visszamegy, hanem elmegy a szülőföldjéről? Mekkora reményteljes vágyakozást kellett megélni az elhurcolt generációnak, hogy az utódaik várják a hazatérés lehetőségét!

5)Alkalmazás a mi időnkre

Végül mégis próbáljuk meg alkalmazni a mi időnkre mindezeket!

Az életben rengeteg próbát, nehézséget kell kiállni az emberiségnek. Isten népe is nagy megpróbáltatások előtt áll. Nem tudjuk igazán mi vár az utánunk jövő generációra. Az biztos, hogy van egy ígéret arra, hogy Jézus visszajön és vele lehetünk utána örökké.

Az biztos, hogy jön, de hogy ki lesz az ő visszajövetelének élvezője az nem automatikus. Akik akkor is kitartóan hozzá fordulva, őt keresve élnek, ők lesznek a visszatérés haszonélvezői.

Mi kell ahhoz, hogy ők akkor rendelkezzenek a reménységgel és az állhatatos imádkozás készségével? Olyan reménységet átadó hozzáállás, ami erre készteti őket. Részünkről is meg kell már most nyilvánulni az örök élet reménységének. Annak ellenére, hogy mi lehet, nem éljük meg ezt, hanem valamilyen nehéz életút befejezéssel meghalunk, mégis határozott meggyőződéssel kell vallani, hogy eljön az, amikor minden újjá lesz. Addig pedig készen kell lenni.

Úgy látom, át kell adni az utánunk jövő generációnak az örök életben való hit erős bizonyosságát.

Ehhez születni kell a gyerekeknek. Nemcsak fizikailag, hanem lelki értelemben is. Szüljük tehát fájdalmat is vállalva, mégis hittel és reménységgel az újabb generációkat és adjuk át az örök élet reménységét nekik!

Hírdetés