Munka nehéz körülmények között – 1

Nehémiás 4:9-17

  • Helyreállítás
    • Nemcsak a városfalra, vagy a templom épületre kell gondolni. Isten országában is szükség lehet ilyen munkára.
    • Ahogy múlt héten említettem, több területen is kialakulhat, hogy romossá válik az élet. Egyén, házasság, gyülekezet. Ilyenkor kell a rom eltakarítása és a helyreállítás.
    • *Érzi-e valaki azt, hogy ilyen beavatkozásra lenne szüksége az életében? Bátorítok mindenkit, hogy kérjen segítséget. Az emberi életekben legtöbbször azért történnek tragédiák, mert nem működik a segítségkérés.
  • A helyreállítás akadályozói
    • Vannak, akiknek nem tetszik a helyreállítás, az építkezés a megerősítése a városnak. Mindent megtesznek, hogy megakadályozzák.
    • Milyen nehezítő tényezők működnek?
      • A direkt támadók: Szanballat és Tóbijjá.
      • A kifogásokat keresők. 2:4 – már nem tudjuk építeni a falat. Ők dolgoznak, de elveszett a kitartásuk.
      • A lebeszélők: 6. v – Tízszer is mondták nekünk, térjetek vissza hozzánk. Ők nem is dolgoznak és azt akarják, hogy a többiek se végezzék a munkát.
      • Van tehát egy külső akadály és két belső akadály. Az ellenség nemcsak nyílt külső támadást tud intézni, hanem belülről is igyekszik akadályozni az előre vezető folyamatokat.
      • *Úgy látom, most külső támadások nem nagyon érik a szolgálatokat. Belső viszont lehet. Mennyire tudja ezt működtetni az ellenség? Mennyire vesszük észre, hogy tényleg nem tudunk valamit, vagy nem akarunk? Mikor lesz a lebeszélés bölcs védelem, vagy ellenséges akadályozás? (Bölcs lebeszélés lett volna Pál tanácsa a Rómába vezető hajó úton, hogy ne induljanak el. Apcsel 27:9-10)
  • A kitartást erősítő hozzáállás
    • De mi imádkoztunk és őrséget állítottunk. (Egyébként ezután jöttek a belső akadályozó tényezők. Az ima nem ad gyors megoldást, segítséget.)
    • Határozott utasítások. 7. v. Nehémiás elrendeli a résztvevők helyét, szerepét.
    • Bátorító, erősítő vezetés. 8. v.
    • Mit üzen nekünk az Úr?
      • *Kell-e nekünk a helyreállításon gondolkodni? Van-e szükség valamiben arra, hogy réseket tüntessünk el, repedéseket javítsunk be?
      • *Működik-e a kitartást erősítő vezetés?
        • Most újra beláttam, hogy ezen a területen gyenge vagyok. Egyszerű felszólítást intézek, de lelkesítő, bátorító üzeneteket nem szoktam mondani. Úgy érzem, ebben fejlődnöm kell.
  • A munka folytatódik
    • Az ellenséges terv meghiúsult. Csupán azáltal történt ez, hogy az ellenség megtudta, hogy Nehémiásék megtudták. Az, hogy lelepleződött egy gonosz terv, már nem is tud folytatódni.
      • Van, amikor működik, van amikor nem. Jézus tudta, hogy a farizeusok meg akarják ölni, ezt el is mondta, mégsem hiúsult meg a terv. (János 7:19-20) Nem mindig működik tehát, de van, amikor az információ már elég, hogy megálljon a támadás.
    • A terv leleplezése ellenére különleges módon folytatódik a munka. Nem szűnik meg a fegyelem, az óvatosság, nem alakul ki könnyelműség.
    • Fegyverrel és szerszámmal a kézben folytatódik a helyreállítás.
      • Miért kell ez a kettős leterheltség? Valószínű azért, mert nincs elég ember. Nincs olyan létszám, hogy legyenek őrök, míg a többiek dolgoznak. A tettre kész csoportnak így egyszerre kell dolgozni és a védekezést is biztosítani.
        • *Elszomorító, hogy gyakran áll elő ilyen helyzet. A munkában kevesen vesznek részt. Akik dolgoznak, túlfeszített munkát végeznek, mert nincsenek elegen.
      • Összezárás a támadás esetén. Bár az Úr harcol értük, Nehémiás azt kéri, ha a kürt megszólal, gyűljenek egy helyre. Az ugyanis, hogy az Úr harcol értük, az nem azt jelenti minden esetben – volt máskor ilyen – hogy a védelmet angyalok fogják biztosítani. Elengedhetetlen a közösség egysége, összefogása.
    • Fokozódó igénybevétel. A munkásoknak a pihenése is feszült. Ez fokozottan megpróbálja az ember.
    • Kiterjedő problémák. A megfeszített munka, a leterheltség miatt a családok is kezdenek szükséget szenvedni.
  • Összegzés
    • A helyreállításról, romok eltakarításáról soha nem felesleges gondolkodni. Gondoljuk át, milyen területeken van erre most szükség!
    • Vigyázzunk, mert az ellenség nemcsak külső támadásokat intéz, hanem belülről is működteti az akadályozó szándékát.
    • Ha Isten meghiúsít terveket, attól még nem szabad könnyelműen folytatni a munkát. Jakab levele is így tanácsol: Engedelmeskedjetek Istennek és álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek!
Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s