János 2:1-12
1)Bevezetés
Egyre különösebb érzést kelt bennem, hogy ebben az évben olyan igék vannak, aminek közös jellemzője, hogy Isten vagy Jézus kér valamit emberektől. Valamiben együttműködésre kéri fel azokat, akik kapcsolatba kerültek vele.
Mózest az égő csipkebokornál arra kérte, hogy vezesse ki népét Egyiptomból. Keresztelő Jánost arra, hogy merítse be. Kérte, hogy engedjen most neki. Most pedig a kánai menyegzőn hangzik kérés Jézustól a szolgák felé. Megerősödik bennem az év eleji üzenet: Igazi fordulat akkor következik be az életünkben, ha már nemcsak mi kérünk, hanem Isten is kérhet tőlünk.
2)Ezt tette Jézus
János így összegzi a történetet: Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét…
A csoda, hogy a víz borrá változott, az kétségtelen Jézus hatalmával történhetett. Viszont lássuk meg a történetben, mennyi minden kellett ehhez emberi részvételként.
Ezzel a kérdéssel is megközelíthetjük a témát: Milyen feltételei lehetnek annak, hogy Jézus csodát tegyen.
- A szükséghelyzet érzékelése – Mária, vagy a ház szolgái vehették észre
- A szükséghelyzet megosztása Jézussal – Mária közli
- A furcsa reakció Jézustól – Látszólag elutasítja Jézus Máriát
- A bátorító felkészítés – Mária mondja a szolgáknak: Bármit mond nektek, tegyétek meg!
- Jézus szava a szolgákhoz – töltsétek meg a vödröket vízzel!
- A szolgák engedelmes hozzáállása – tele hordják az edényeket vízzel.
- A szolgák bátor tette – Viszik a korsó tartalmát a násznagynak.
Mikor történt meg a csoda? Ezt nem tudjuk megállapítani. Viszont minden mozzanat szükséges volt hozzá, hogy a végén egy csoda átélője legyen a násznép.
A szükséghelyzet érzékelése – Mária, vagy a ház szolgái vehették észre
Csodák gyakran történnek úgy, hogy egy szükséghelyzet alakul ki egy ember, vagy egy embercsoport életében. Ebből azt mondhatjuk, hogy a szükség állapot a csodák átélésének lehetősége is.
*Mennyi csodát élünk át mostanában? Úgy látom, keveset. Nem lehet, hogy azért, mert nincs túl sok szükséghelyzet az életünkben? Vagy ha van is, nem biztos, hogy mindig Jézustól várjuk a megoldást. Segíthet az orvos, a barát, a magas beosztású ismerős, a bank, stb.
Szükséghelyzetben átélt csodák:
- Sareptai özvegy – kevés liszt, kevés olaj. Sokáig éltek belőle Illés próféta közreműködése révén bekövetkező csoda által. 1Király 17
- Egy próféta tanítvány özvegyének nagy adóssága – Egy kevés olajból rengeteg mennyiség lett Elizeus közreműködésével. 2Királyok4
- Éhség és szomjúság a pusztában, amikor Izrael Egyiptomból vándorol a Kánaán földjére – Isten vizet, ételt ad több esetben is. 2 Mózes
- Nagy tömeg éhes egy délutáni időszakban – Jézus hatalmas tömegnek ad jóllakásig ételt öt kenyérből és két halból. Máté 14
- Pétert börtönbe zárták, a tanítványok imádkoznak egy házban érte. – Isten kiszabadítja a börtönből. Apcsel 12
*Mi a tennivaló, ha szükséghelyzettel találjuk szemben magunkat? Mondjuk el Jézusnak és közben figyeljünk, mi lesz a feladatunk.
A szükséghelyzet megosztása Jézussal – Mária közli
Mária nem tesz mást, egyszerűen tudatja Jézussal, amit talán már maga is tudott. Persze ez nem biztos.
*Milyenek az imádságaink, amikor szükséghelyzettel állunk szemben? Talán sokszor túlbonyolítjuk a kérésünket, ahelyett hogy rábíznánk a segítőre a megoldást.
A furcsa reakció Jézustól – Látszólag elutasítja Jézus Máriát
A Jézus válaszának első felét nem próbálom megfejteni. Egy nehéz mondat ez. Csak a magyar fordításokat ha nézzük, láthatjuk, hogy milyen nehéz az igazi lényegét visszaadni.1
A nem jött még el az órám válasz egy kicsit könnyebb. A legegyszerűbb megoldás az, ha azt látjuk benne, hogy Jézus azt közli Máriával, hogy majd én tudom, mikor kell cselekedni. Ne sürgess semmiben!
*Mikorra várjuk az imáink meghallgatását és az isteni cselekvést? Általában mihamarabb. Erre a helyzetre is feleletet ad Jézus. A csodában, segítségben nem sürgethető Isten.
A bátorító felkészítés – Mária mondja a szolgáknak: Bármit mond nektek, tegyétek meg!
Eddig nem tulajdonítottam sok jelentőséget Mária szavainak, amit a szolgákkal közölt. Most viszont látom benne az értéket. Mária sejtheti, hogy a Jézus által nyújtandó segítség nem szokványos módon fog történni. Ezért készíti a szolgákat, hogy bármi is legyen az utasítás, tegyék meg.
Ehhez is társítható több történet, amikor a kérés, amit Isten vagy Isten embere adott egy bajban lévőnek, nem volt igazán elfogadható, könnyen végrehajtható, mert nem erre számítottak.
- Az ötezer ember jóllakatásánál le kellett ültetni az embereket csoportba. Ez volt a tanítványok első feladata.
- A szír Naámánnak, aki leprás volt és Elizeustól várta a segítséget, a Jordán folyóban kellett hétszer megfürödnie.
- A tizedik csapás előtt a zsidóknak egy bárány vérével kellett bekenni az ajtófélfát, hogy elkerülje őket az éjszakai pusztulás.
*Mire vagyunk készek, ha Jézus kér tőlünk valamit, miután mi kértünk tőle segítséget? Ezt nagyon nehéz megválaszolni.
*Mennyire tudjuk egymást támogatni, bátorítani, hogy szokatlan kérések is jöhetnek az Úrtól, ha Ő elkezd cselekedni?
Jézus szava a szolgákhoz – töltsétek meg a vödröket vízzel! A szolgák engedelmes hozzáállása – tele hordják az edényeket vízzel.
A rituális tisztálkodáshoz használt edények üresek voltak. Ezek megtöltésére kérte a szolgákat Jézus. Ebből a feladatból talán még nem is gondolták, hogy csoda részesei lesznek. Esetleg arra gondolhattak, hogy Jézus fel fog eleveníteni egy feledésbe merült, fontos rituálét, amit ebben a házban már nem gyakoroltak.
*A látszólag nem célravezető feladat is előbbre viheti a folyamatot a csoda felé.
Erre is vannak példák a Bibliában:
- Jerikó falának leomlásakor hét napon át kellett körözni a város fala mellett.
- Amikor a zsidókat kígyómarás érte, Mózesnek hozzá kellett fogni egy réz kígyó elkészítéséhez.
A szolgák bátor tette – Viszik a korsó tartalmát a násznagynak.
A legvégén jön a szolgák számára a talán legnehezebb feladat. Meríteni kellett a korsóból és a násznagynak kellett vinni belőle.
Mit várhat egy szolga egy menyegzőben, ha vizet visz a násznagynak? Hát dicséretet nem biztos.
A csoda folyamatának lehetnek rizikós lépései is. Olyan tettek, megnyilvánulások, amikor senki nem lehet még biztos abban, hogy bekövetkezett, vagy bekövetkezik a csoda. Az ember ilyenkor könnyen megszégyenülhet. Mi az, ami bátorságot adhat ilyen helyzetekben? Én úgy látom az, ha biztos vagyok abban, hogy amit addig tettem és amit éppen készülök tenni, az biztos Jézus utasítása. Ha csak a saját elképzelésem után megyek, akkor jöhetnek csalódások, átélhetünk kudarcokat, mert nem teljesül a csoda.
Ez a folyamat így lett tehát összegezve: Ezt a jelet tette Jézus. Ha Jézus cselekszik, annak a folyamatnak több emberi résztvevője is lehet.
*Akarunk-e közreműködők lenni azokban a folyamatokban, amikor Jézus cselekszik? Ha igen, halljuk meg mit kér és tegyük meg!
*Elfogadjuk-e, hogy testvérek, embertársak közreműködők lehetnek abban, hogy a mi szükségeink megoldásában Jézus eszközei legyenek? Legyünk nyitottak felé, ne féljük megosztani velük a hiányainkat, problémáinkat!
Rituális tisztálkodás célját szolgáló kő korsó

1 Ján 2:4 (H Káldi) Jézus azt felelte neki: »Mi közünk ehhez, asszony? Még nem jött el az én órám!«
Ján 2:4 (H Kecskemethy) Azt mondta neki Jézus. Mi közöm hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám.
Ján 2:4 (H Katolikus (SztI)) Jézus azt felelte: „Asszony, a te gondod az én gondom. De még nem jött el az én órám.”
Ján 2:4 (H Karoli rev 2011) Jézus így válaszolt: Asszony, mi közöm van ehhez nekem vagy neked? Még nem jött el az én órám.
Ján 2:4 (H Czegledy) Jézus így szólt hozzá: Asszony! mi dolgom van nekem veled? Nem jött még el az én órám.
Ján 2:4 (H Csia 2005) „Mi közünk ehhez, óh asszony? – felelte neki Jézus. Még nincs itt az én órám.”
Ján 2:4 (H Békés Dalos) Jézus hozzá fordult: „Asszony, a mi dolgunk ez? Még nem jött el az én órám.”
Ján 2:4 (H Budai) Jézus így szólt néki: Asszony, ne sürgess engem. Még nem érkezett el az én órám.
Ján 2:4 (H Arany) Monda néki Jésus: Mitsoda dolgom vagyon nékem te veled aszszonyi-állat? nem jött még el az én órám.
Ján 2:4 (HUN) Monda neki Jézus: Mi közöm nekem te hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám.
Ján 2:4 (H Vida) Jézus ezt mondta neki: mi ez nekem és neked, asszony? Még nem jött el az én órám.
Ján 2:4 (H Masznyik) Jézus azt felelte néki: Asszony! Mi közöm hozzád! Az én órám még nem jött el.
Köszönöm.
KedvelésKedvelés