1 Mózes 3:1-13
1) Bevezetés
Az engedelmes élet első alkalmán érdemes ezt a történetet megvizsgálni, hogy lássuk, miért is olyan nehéz kérdés az engedelmesség. Nemcsak arra szolgál ez a történet, hogy minden rossz okát lássuk, hanem azt is, hogy lássuk milyen a bukás folyamata a mai időkben.
2) Az Isten szavának elferdítése
- Csakugyan azt mondta, hogy…?
- Ma is él ez a megtévesztés. A Bibliát ismerő emberek felé olyan módon, hogy csakugyan úgy kell azt érteni? Jól érted te Isten szavát?
- A nem hívők felé pedig olyan tanítással, ami a Bibliára hivatkozik, de csak töredékében van köze az igazsághoz.
- Régen azt mondták, hogy Isten haragszik. Ne hidd el! Isten szeret és mindenkit megvált.
- Dehogy haltok meg.
- Nem kell félni semmi rossztól. Nincs következménye a bűnnek, a rossz döntéseknek. Ez csak rémisztgetés.
- Vagy ide tudnám sorolni, amikor minden elhunyt embert szemrebbenés nélkül a mennybe küldenek a temetési üzenettel, amit a sírnál mondanak.
3) Az Isten rossz színben való feltüntetése
- Már az előző kérdésben is van ilyen tartalom. Isten egyébként egy mindent megtiltó Úr. Sokan képzelik ma is ezt Istenről.
- Tudja az Isten, hogy mi lesz a következmény. Bár nincs kimondva, de rejtetten azt közli, hogy ezt nem akarja megengedni. Önző Istent akar láttatni az emberrel.
- Részigazságok kimondása. A jó és gonosz tudásának fájáról történő fogyasztással nem meglepő, ha az ember jó és gonosz tudásával fog bírni. Azt már nem közli, hogy ezt miért nem engedi meg.
4) Mindezek után felébredt a kívánság
- A lezajlott beszélgetés elég volt ahhoz, hogy kétséget, elbizonytalanodást és ezzel együtt kíváncsiságot ébresszen. Látta, hogy jó és kívánatos.
- Így működik ma a kívánság. A tiltott, rossz dolgok iránt valahogy, valamivel felébreszti a kíváncsiságot.
- Ezzel együtt az értelem meggyőződésével szemben elkezd dolgozni az érzelmi folyamat is. Vágy, kívánság születik. Jó lenne. Szükségem van rá. Nincs abban semmi rossz. Egy még nem fog ártani. Ilyen gondolatok jönnek.
- Nemhogy rossz származik belőle, hanem még hasznos is lesz. Jó a bölcsességért. Hát nem jó dolog a bölcsesség? Isten csak nem haragszik amiatt, hogy bölcsebb legyek? Csaknem zavarja Istent, ha gyarapszom a tudásban?
- Érdemes egy kicsit elidőzni annál, hogy miért helyezte egyáltalán Isten a kertbe ezt a fát?
- Az embert választás elé állította. Honnan akarja az ember megszerezni a tudást, a bölcsességet a jó és a rossz megkülönböztetésének képességét.
- Megszerezhető-e a bölcsesség és a jó és a rossz megkülönböztetésének képessége Istentől? Meg. Sőt ez az igazi módszer, a legjobb út.
- Péld 9:10 A bölcsesség kezdete az ÚR félelme, és a Szentnek ismerete ad értelmet.
- Zsid 5:12-14 Mert noha ez idő szerint már tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek alapvető elemeire tanítson valaki titeket, és olyanok lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem pedig kemény eledelre. Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazság beszédében, mivelhogy kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek gyakorlott ítélőképességük van a jó és a rossz megkülönböztetésére.
- A bölcsesség másik útja, amit az ember magának talál ki.
- Péld 3:7 Ne tartsd bölcsnek magadat; féld az URat, és kerüld a rosszat!
- Péld 26:12 Láttál-e olyan embert, aki a maga szemében bölcs? A bolond felől jobb reménységed lehet, mint felőle!
- A kérdés ez: Milyen úton akarsz a jó és a rossz megkülönböztetésének képességéhez eljutni? Milyen forrásból akarod a bölcsességet megszerezni?
5) A bűn egyik legerősebb következménye a rejtőzködés
- Rejtőzködés emberek elől, egymás elől.
- Nem muszáj azt neki tudni. – a rejtőzködés hazugsággal is jár. Sőt, hazugsággal lehet csak elrejtőzni egymás elől.
- Úgy kell mondani, csinálni, hogy ne vegye észre.
- Rejtőzködés Isten elől.
- Milyen őrült, hiábavaló igyekezet ez! Mégis mennyien megpróbálkoznak ezzel és ringatják magukat abban a tévhitben, hogy Isten nem tud a tetteikről, gondolataikról, vágyaikról.
- A rejtőzködés akkor kezdődik, amikor meghallják a szavát Istennek.
- Az ember azután kezd bujkálni, magyarázkodni, kibúvókat keresni, amikor meghallja Isten szavát. Isten hangja az engedetlenségbe keveredett egyénnek félelmetes.
- *Mit vált ki belőled Isten hangja? A tapasztalt érzés rámutathat arra, hogy állsz most az iránta való engedelmességben.
6) Az Isten keres, kérdez
- Isten nemcsak szokás miatt jár a kertben, hanem a kapcsolat miatt.
- Isten ma is keresi az embert. Minden embert keres.
- *Tapasztalod Isten keresését?
- *Mit kezdesz ezzel a kereséssel?
- Isten nem leforráz megállapításokkal, hanem kérdez.
- Figyeljük, meg, hogy a következmények kimondásáig csak kérdez Isten.
- Úgy látom, ma is fontos eszköze Istennek a kérdés. Nem ront az ember életébe.
- Miért kérdez Isten? Nem tudja a válaszokat a kérdéseire? Dehogynem. De az embertől akarja hallani. Ki akarja mondatni vele az igazságot, mert akkor hat legmélyebben egy igazság, amikor azt kimondjuk.
- Milyen különös, hogy itt még az ember nem tud hazudni. Igaz, már mentegetőzik, a felelősséget áthárítja, de nem hazudik.
7) Összegzés
- A kert közepén lévő fa is Isten szeretetét bizonyítja. Nem tiltja meg az embernek, hogy más forrásból, más úton is tudást szerezzen, de őszintén és világosan megmondja, mi lesz a vége, ha ezt választja.
- Ami akkor, ott lezajlott, az most is végbe mehet könnyen. Ma is hasonló a módszere a kígyónak, csak részleteiben eltérő.
- Ne rejtőzz, ne menekülj, ne hazudj Istennek! Hidd el, hogy Ő jót akar neked. Lépj az engedelmesség útjára!