Szorongattatásban – Az önként vállalt megpróbáltatás

2 Korintus 11:16-33

1)Bevezetés

Általában a szorongattatás olyan helyzet az életben, amit senki nem választ magának jószántából. Hacsak nem extrém sportok művelője, aki direkt megy bele komoly vészhelyzetekbe, hogy elérje a sportágban kitűzött céljait. Vagy ilyen lehet egy hegymászó, aki életét is kockáztatva ostromolja a Himalája csúcsait. Ezektől eltekintve a szorongattatás inkább került helyzet az életünkben.

A levél ezen része alapján mégis azt mondhatjuk, hogy Pál önként vállalt szorongattatásokat. Ráadásul nem is magáért, hanem egy olyan ügyért, ami mások érdekeit szolgálja.

Legyen tanulságul előttünk ez a példa!

2)A dicsekvésre kényszerítő helyzet

Próbáljuk meg tisztába tenni azt a körülményt, amiben Pál arra kényszerül, hogy dicsekedjen és abban számoljon be a sok szorongattató élethelyzetről, amit átélt.

Valószínű, Korintusban olyan tanítók működtek, akiknek szokása volt a dicsekvés. Ők dicsekedhettek származásukkal, szolgálati felhatalmazásukkal. Erre utalhat a 22-23. vers. Ráadásul olyan szerepre törekedtek ezek a tanítók, amivel nem a gyülekezet hasznára igyekeztek lenni, hanem inkább kizsákmányolták őket. Erre a 20. vers enged következtetni.

Mivel Pál segíteni akar a gyülekezetnek tisztán látni a helyzetben, olyan módszert választ, ami távol áll tőle. Ő is a dicsekvés eszközéhez nyúl, hogy leleplezze a kizsákmányoló tanítókat.

Ezt ugyan nem írta le, de az egész összefüggésből láthatjuk, hogy már ez is szorongattató érzést jelent az apostolnak. Nem szokott dicsekedni, mert nem szeret dicsekedni. Tudja, hogy ez nem Krisztus szerinti, azaz nem tanított erre Jézus és példát sem mutatott ebben. Ezért is jellemzi így a magatartását, hogy esztelenül szólok, illetve nem az Úr szerint mondom. Mivel nem lát más módszert arra, hogy a megvezetett, megtévesztett gyülekezet látását tisztítsa, a számára idegen módszerhez nyúl.

*Mennyire idegen gyakorlat az életünkben a dicsekvés? Mennyire jelent szorongattató harcot elhallgatni az érdemeket, az elért eredményeket? Vagy alig várjuk, hogy bármi kis erénnyel előhozakodhassunk?

*Mennyire jelent harcot a teljesítmény, a felmutatható produktumok tekintetében vesztesnek maradni azáltal, hogy nem szállok be a dicsekvő versenybe? A dicsekvésre sokszor a verseny leküzdhetetlen kényszere hajt minket. Bárcsak kialakulna a szorongattató kényszer, hogy ezt nem akarjuk!

3)Az elhívatás bizonyítéka

Pál azért megy bele a nem kívánt dicsekvésbe, hogy bizonyítani tudja az elhívatását. Az, hogy ezt milyen megemlített esetekkel teszi, ugyancsak sajátos és tanulságos.

Az ellenfélként szemben álló tanítókról is azt látjuk, hogy olyan személyeknek tartják magukat, akik Krisztus szolgáinak vallják magukat. Ezt bizonyos értelemben elfogadja, de nem biztos, hogy elismeri Pál. Amikor kérdez és reagál, azzal sokat mond: Krisztus szolgái? Én még inkább. Ez elsőre úgy tűnhet, hogy csak valamilyen rangsort állít fel. A többiek kevésbé Krisztus szolgái, ő pedig jobban annak mondható.

Ha eszünkbe jut Jézusnak egy példázata, lehet, hogy másképp értékeljük ezt a megközelítést. (Lukács 18:10-13) Gondoljunk arra, hogyan jellemezte Jézus a farizeust és a vámszedőt, akik felmentek a templomba imádkozni! A farizeus öntelten szólt Istenhez, a vámszedő pedig alázattal, bűnvallással könyörgött. Végül azt mondta Jézus, hogy a vámszedő inkább megigazulva ment haza, mint a másik. Ez azt jelenti, hogy a vámszedő a megigazulás erősebb formájában részesült, míg a farizeus egy alacsonyabb szintjére jutott el? Mivel a megigazulásnak nincsenek ilyen szintjei, mert vagy megtörtént, vagy nem, ezért azt állította Jézus, hogy a vámszedő megigazulást talált, a farizeus pedig nem.

Pál tehát rangsornak tűnő megnyilvánulással leplezi le a tévtanítókat, a névleges Krisztus-szolgákat. Erre nézve pedig jön egy kérdés. Lehetnek névleges, nem valódi, inkább ártani tudó, mint hasznos Krisztusi szolgák? Sajnos igen. Erre maga Jézus is rámutat, amikor az ítélet napjáról szól:

Máté 7:22-23 Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem tettünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor azt mondom nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!

Jézus ezzel a gondolattal rámutat, hogy egy próféta, egy csodára is képes küldött minősítése nem a bemutatott csodákban, vagy az elmondott prófétai tanításokban van, hanem abban, milyen kapcsolatban van Krisztussal. Tehát nemcsak a csodákat kell nézni, meg a beszédet hallgatni, hanem azt is vizsgálni, milyen a személyes kapcsolata Krisztussal. Ezt pedig nem feltétlenül a látványos cselekvések mutatják be. Erre mutat rá Pál dicsekvési gondolatmenete is.

Mivel tudná bizonyítani Pál, hogy ő valóban Krisztus szolgája?

• Bizonyíthatná a meggyógyított emberek sokaságával? Igen.

• Bizonyíthatná az alapított gyülekezetek felsorolásával? Igen.

• Bizonyíthatná azzal, hogy mindenkinél jobban tud nyelveken szólni? Igen.

• Bizonyíthatná azzal, hogy hány embert juttatott el a megtérésre? Igen.

• Bizonyíthatná azzal, hogy mekkora tudása van az írásokban? Igen.

• Bizonyíthatná azzal, hogy mekkora kijelentéseket kapott az Úrtól? Igen.

• Bizonyíthatná azzal, hogy milyen különleges körülmények között kapta az elhívást a követésre és a szolgálatra? Igen.

Ilyenekkel bizonyítja? Nem.

A Krisztust szolgáló életet a megpróbáltatásaival bizonyítja.

Milyen megpróbáltatások ezek és hogyan beszél róluk?

Azt figyelhetjük meg, hogy az itt felsorolt megpróbáltatásokról máshol nem nagyon olvasunk az Újszövetségben. Sem az Apostolok cselekedetei nem számol be többségükről, sem más levélben nem ír róla Pál. Hozzá is kell tennie, hogy „az Úr Jézus Istene és Atyja… …tudja, hogy nem hazudok.” Azért kell ezt hozzá tennie, mert erről sokan nem tudhatnak.

Miért van ennek jelentősége? Mert arra mutat rá, hogy Pál a megpróbáltatásokkal, a szorongattatott élethelyzeteivel soha nem akart feltűnősködni. Nem beszélt ezekről figyelemfelkeltő panaszkodás formájában. Nem akarta mások szemében a személyes értékességét növelni ilyen megszólalásokkal: „Tudjátok ti, mennyi fáradtságot vállalok én érteket? Tisztában vagytok azzal, mennyi nehéz munkát végzek értetek?” Nem tette, mert tudta, hogy ez valójában részvéttoborzó vagy elismeréskereső önsajnálat. Ennek semmi értelme nincs a szolgálatban.

*Vannak terheid a szolgálatban? Vannak kimerítő fáradozásaid a közösség érdekében? Hányan tudják ezt olyanok, akik nem vettek részt veled a szolgálatban? Hányan hallották a figyelemfelkeltő beszámolóidat, amiben nem Jézusra akartad felhívni a figyelmet, hanem magadra, hogy bezzeg te mennyit vállalsz? Tanulj Páltól hallgatni a szorongattatásaidról!

Mi a nagyobb érték?

Kérdéses, hogy Pál miért nem a látványos és valóságos eredményeivel igazolja itt az elhívatását, miért a szenvedéseiről beszél? A magyarázat az lehet, hogy nagyon jól tudja, hogy hosszútávon nem a látványos eredmények számítanak nagyobb értéknek, hanem a megpróbáltatásokban is kitartó hozzáállás. Ráadásul a látványos eredmények hamisíthatók is – bár nem kell senkire gyanakodni – míg a szenvedésben való kitartás az nem mímelhető.

Úgy látom, egyfajta megközelítésből Jézus is ilyen okok miatt nem szállt le a keresztről a csodaváró provokációknak engedve. Hosszú távon a szenvedés vállalása hozott nagyobb eredményt.

*Úgy érzem, sok gyülekezetplántálás is ezért áll meg. Hamar lehet öt-tíz embert elérni, lelkesíteni, még néhányat bemeríteni is. Ezeket jó átélni. Viszont nehezebb a növekedéssel járó harcokat megvívni, az építkezés fájdalmait elviselni. Akik plántálásba kezdenek, sokan a gyors eredményeket látják maguk előtt. Sajnos többen kiesnek a szolgálatból, amikor megtorpanás, harc, küzdelem következik. Nem tudják vállalni az értékesebb elemeket a szolgálatban.

*Kell nekünk ez a józanító példa. Be kell ugyanis vallani, hogy mi is kívánjuk a gyors, látványos sikereket a szolgálatban. Segítsen az Úr, hogy az értékesebb háttérre is készek legyünk, azaz a megpróbáltatásokat jelentő szolgálatra.

4)Kitartani abban, ami nem „kötelező”

Van még egy nagy tanulsága a Pál által leírt üzenetnek. Erre utaltam a bevezetőben is.

Nem adta fel a harcot a megpróbáltatások átélésekor. Pedig nem volt kötelező számára. A kötelező alatt azt értem, hogy nem ettől függött a megélhetősége, esetleg a családja jóléte. Ha ilyen kérdésekről van szó, mi is kitartóak tudunk lenni. Viszont Pál ezt nem ilyen okok miatt élte meg kitartással.

Volt benne egy másik szorongattatás, ami erre késztette.

2Kor 5:14-15 A Krisztus szeretete szorongat minket, mert úgy gondoljuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindazok meghaltak, és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.

Ez egy titkos erőforrás. A külső szorongattatásokat ellensúlyozó erő az a belső szorongattatás Krisztus szeretete által.

A felsorolt szenvedési körülmények több esetről számolnak be, illetve úgy említi őket, hogy gyakran volt ilyenekben. Ebben is meg kell látni egy értékes példát.

Nem néha, egyszer-egyszer élt át ilyeneket. Mit jelent ez? Hogy az első megpróbáltatás után nem adta fel. Kitartott.

Nem gondolkodott így:

• Hát ezt érdemlem én a sok fáradozásért? Ha ezt kapom, akkor nem csinálom tovább.

• Na jó, néha az ért kell egy kis próba, de ilyen gyakran átélni veszélyes helyzeteket az már kibírhatatlan.

• Bezzeg másokat megbecsülnek, mások nem kényszerülnek nehéz harcokba, nekem meg ennyit kell szenvedni.

• Hát ha ez a munka ennyi vesződéssel jár, akkor csinálja más.

*Vajon honnan jutottak eszembe ezek a példák? Igen, sajnos küzdöttem már ezekkel. Örülök, hogy eddig még nem győztek ezek.

Többször említettem már, hogy a Krisztus követés egy nagy önkéntességre épülő életvitel. Az önkéntesség lehetősége magában hordozza azt, hogy nem muszáj csinálni. Abba lehet hagyni, ki lehet szállni, fel lehet adni. A mai igénk abban segít, hogy ne ez legyen a reakciónk, ha nehézségeket élünk át a hitünk miatt, vagy a szolgálatok végzése közben.

Az élet hoz sok olyan próbát, amire nézve nincs lehetőség dönteni, hogy akarom vagy nem. Az utolsó idők nagy próbatételei is ilyenek lesznek.

A szolgálat, amit most végezhetünk, az olyan szorongattatásokat hozhat, amit nem muszáj átélni. A kérdés az, hogy tudjuk-e vállalni azt, amit nem muszáj? Ha kérdésessé válik a válasz bennünk, jusson eszünkbe maga Jézus Krisztus. Neki muszáj volt-e saját szempontjából vállalni a szenvedést? Nem. Ezt egyedül miattunk végezte. Ha tehát Ő vállalta, és kitartóan végigcsinálta, ami nem volt muszáj, kérjünk erőt, hogy mi is tudjuk érte, és a testéért, ami az egyház végezni azt, ami nem muszáj!

Hírdetés