Küldetésben

Márk 16:14-18

1)Bevezetés

Mi ad örömöt a húsvétban? Egyáltalán öröm övezi-e az ünnepet?

Személyesen azt látom, hogy messzire kerültünk a Jézus feltámadásának napján átélt helyzettől. Évről-évre megéljük az ünnepet, az ünnepeket, melyek úgy hatnak, mintha egy sokadjára ismételt filmet néznénk, aminek már kívülről tudjuk a folyamatát és a végét. Eközben meg sem közelítjük azt az örömet, ami a tanítványokban született, mert újra láthatják az Urat.

Bele tudjuk élni magunkat abba, hogy akivel három évet éjjel nappal együtt éltünk, aki számtalan csodát tett a mi szemünk láttára, aki bebizonyította, hogy mindenkinél jobban szeret minket, Ő nincs már? Meghalt? Ezt élték meg a tanítványok, az apostolok. Nincs közöttük, aki miatt és aki által egy csoportnak a tagjai lettek. Jézus hívta el mindegyiket, hogy kövessék, így személye volt az összekötő kapocs. Talán veszélyben érezték magát a közösséget is, mert nincs már velük a Mester.

Mindezek feletti szomorkodásban és gyászban, megjelenik újra közöttük, akit néhány napja elveszítettek. Micsoda öröm lehetett ez! Milyen boldogan mondhatták ezt el mindenkinek, akivel találkoztak!

Be kellett látnom, hogy ez az öröm, ez a boldogság nekem nehezebben elérhető. Én már csak egy kétezer évvel ezelőtti történetet ismerek, ami önmagában alig kelt érzelmet, mert régen történt és már harminc éve olvasom az erről szóló beszámolókat a Bibliában és jó pár éve beszélek is erről igehirdetésekben.

Testvérem! Örülsz annak, hogy Jézus él? Boldogságot jelent most ebben a pillanatban, hogy Ő feltámadt? Legyen ez az öröm az életed része!

2)Az első találkozás az apostolokkal

Amint tudjuk, Jézus a feltámadása után nem ment azonnal a mennybe. Még negyven napon keresztül többször, több helyen megjelent azoknak, akik követték. Vagy egyéni találkozások voltak ezek, vagy valamilyen csoport előtt mutatta meg magát.

Nem tudom, volt-e tervszerűség Jézus megjelenéseiben? Megvolt-e a sorrend arra nézve, hogy kikkel mikor és hol fog találkozni a feltámadása után? Ha mi határozhatnánk meg ezt a sorrendet, hogy állítanánk fel? Milyen helyen szerepelne az apostoli csoport?

Valamilyen szempontból mondhatnák, hogy legyenek ők az elsők, aztán mások is? Nem így történt. Magdalai Mária volt az első. Azután – Márk evangéliumát nézve – a vidékre tartó két tanítvány találkozhatott a feltámadt Krisztussal.

Ki találkozhat hamarabb Jézus Krisztussal? Ki tapasztalhatja előbb a feltámadás valóságát? Ki nyerheti el a halál fölötti győzelem bizonyosságát? Ezt nem mi döntjük el. Ebben mi nem diktálhatunk Jézusnak. Akkor sem emberi kívánságműsor volt.

Egy családban ki térhet meg hamarabb? A legidősebb gyerek? Nem biztos. Egy gyülekezetben ki élhet át komolyabb megtapasztalásokat? Csak az elöljárók? Nem mondhatjuk.

Nem tudom, mit gondoltak az apostolok, amikor egymás után jöttek a beszámolók először asszonyoktól, majd vidéki tanítványoktól, hogy találkoztak Jézussal. Gondolhattak-e arra, hogy ha ez igaz, akkor nekünk kellett volna először megjelennie, hisz mi vagyunk a kiválasztottak. Ha ez esetleg ott volt bennük, talán ez is akadályozta, hogy higgyenek a bizonyságtevőknek.

*Te kitől fogadsz el bizonyságtételt, vagy esetleg tanítást? Él-e benned sorrend, hogy kiket hallgatsz meg, mint akiktől vársz építő üzenetet? El tudod-e fogadni, hogy az Úr olyanokon keresztül is tud kijelenteni üzenetet, akik életkoruk, iskolázottságuk alapján hátrébb vannak tőled? Ne feledd, Isten a lenézetteket, a semmiket választotta ki, hogy megszégyenítse az előkelőket, a nagyokat. (1 Korintuss 1: 26-29)

Jézus az apostolok közötti első megjelenésekor kemény fellépésre kényszerül. Szemrehányást kénytelen eszközölni, mert nem hittek azoknak, akik korábban találkoztak vele és erről bizonyságot tettek nekik. Ebben a szemrehányásban két erős kifejezést említ az ige. Hitetlenség és keményszívűség. Nemcsak egy bizalmatlansággal együtt járó hozzáállásuk volt, amiben fenntartással kezelték a kapott híreket. Nem mondták, hogy köszönjük, hogy elmondtátok, de szeretnénk mi is meggyőződni róla. Lukács szerint üres fecsegésnek tartották a beszámolókat. Még az is lehet, hogy gúnyosan kinevették őket. Egyszerűen lepattant a kemény szívükről a hír. A hitetlenségük megakadályozta, hogy hasson rájuk az információ.

Micsoda lecke volt ez nekik! Ezzel a folyamattal kaphattak egy megvilágítást a jövőbeli szerepükről. Felmerülhetett bennük, hogy hogyan várhatjuk majd, hogy nekünk higgyenek az emberek, ha mi sem akartunk, tudtunk hinni azoknak, akiket Jézus küldött hozzánk, hogy elmondják a vele való találkozásukat? Hogy bízzanak bennünk, ha mi sem tudtunk bízni a testvérekben? Hogy nyíljon majd meg mások szíve, ha mi is ilyen kemény szívvel elutasítottuk az üzeneteket?

Úgy érzem, hogy az úgynevezett aranyszabályhoz kaptak egy speciális alkalmazást. Ahogy szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.

• Ha azt szeretnétek, hogy bízzanak bennetek, fogadjatok mindenkit bizalommal.
• Ha azt szeretnétek, hogy meghallgassanak, ti is hallgassátok meg őket.
• Ha szeretnétek, hogy komolyan vegyenek benneteket, vegyetek ti is komolyan mindenkit.
• Ha azt szeretnétek, hogy higgyenek nektek, ti se vonjátok kétségbe mások szavait, érzéseit.
• Ha azt szeretnétek, hogy megfontolják a szavaitokat, akkor ti se utasítsatok el egyetlen véleményt sem, amit kaptok.

Azt az elvet nemcsak valami üzletszerű felfogásban kell alkalmazni, azaz nemcsak konkrét személyekkel szemben kell kialakítani a kölcsönösség elvét. Tehát nemcsak abban kell megbízni, akitől bizalmat várok. Nemcsak azt kell meghallgatnom, akinek én is akarok valamit mondani. Általános hozzáállásunkká kell ennek válni.

*Szeretnél jól felkészülni a küldetésre? Szeretnél hatékony lenni a bizonyságtételben? Vetkőzd le az emberekkel szembeni hitetlenséget és keményszívűséget! Higgy nekik, bízz bennük, hallgasd meg őket!

3)Menjetek!

Jézus nem ragad le a szemrehányás kérdésénél. Elmondta a figyelmeztetését és máris tovább lép. Elmondja a küldetés felszólítását nekik.

• El lehet küldeni egy keményszívű, hitetlen csoportot, hogy másoknak beszéljenek?
• El lehet küldeni egy magukat sajnáló, kesergő, síró tanítványi kört, hogy hirdessék az evangéliumot?

Jézus ezt jónak látta. Talán azért is, mert tudja, hogy ez a legjobb terápia. Nagyon jó módszer a változásra, a fejlődésre, ha csinálni kezdik azt, amire alkalmatlannak tűnnek, amire nézve nem tartják magukat megfelelőnek.

*Negatív értékelést kaptál? Magadat sem tartod sokra? Úgy érzed, Jézus is szemrehányást fogalmaz meg veled kapcsolatban? Ne gondold, hogy ez a félreállítást célozza. A továbblépést készíti elő.

Menjetek szerte e világba! Ezt a mennybemenetelekor részletesebben kifejti Jézus nekik. Tanúim lesztek Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig. (Apcsel 1:8)

Töprengtem, mire gondolhattak ennek hallatán az apostolok. „Mi tizenegyen? Mi menjünk az egész világba?” Lehetett bennük kétség és bizonytalanság.

Persze még nem látták az ötven nap múlva átélt pünkösdi eseményt, ahol háromezren tértek meg és vitték a hírt. Nem látták még, hogy lesz közöttük egy Pál nevű tanítvány, aki bejárja a közel-keletet és Európa déli részét. Nem tudták, hogy lesz egy üldözés, ami miatt még Samáriába is elmennek és ott is új közösségeket hoznak létre. Nem tudtak Kornéliuszról, a római katonáról, aki egész családjával megtér. Általában el sem tudták képzelni, hogy Isten mennyi munkát végez előttük és velük együtt, hogy az evangélium terjedjen.

Volt ennek a küldetésnek két főpróbája. Jézus egyszer a tizenkét apostolt elküldte párosával hirdetni Isten országát. Máskor egy bővebb kört indított útnak, hetven tanítványt küldött el. Most jön az éles bevetés. Nem csupán egy kis gyakorlat kezdődik, hanem nagy hadművelet.

Könnyen indult ez? Nem. Én úgy látom, hogy jól elvoltak a tanítványok Jeruzsálemben addig, míg István kivégzése után nem kezdték üldözni a keresztyéneket a városban. Talán épp a pünkösdi nagy csoda és az utána megélt hatalmas eredmények, miszerint naponta gyarapodtak az üdvözülők számával, adott nekik téves küldetéstudatot. Gondolhatták, majd máskor is ideterel Isten ekkora tömeget és akkor majd Péter fog egy nagyot prédikálni és akkor újra háromezren megtérnek. Ha ez évente csak egyszer történik meg, akkor is jó lesz a statisztikánk.

*Nekünk elég lenne, ha évente egyszer sikerülne egy nagyszabású programot összehozni és egy nagy kaliberű igehirdetőt meghívni és minden évben száz taggal gyarapodni? Még riasztó is. Két év múlva el kellene adni a szépen felújított imaházat és újat kellene építeni.

Hányszor éltek meg az apostolok ilyen tömeges megtérést? Csak egyszer, pünkösdkor. Milyen formában történtek ezután a megtérések? Személyes, vagy kiscsoportos találkozásokkor.

Többször soha nem élték át, hogy Isten odaterelte az érdeklődőket a házukhoz. Ezek után nekik kellett menni az elveszettek után.

Hírdetés